Jump to content

Természetes afrodiziákumok nyomában

2017. 08. 26. 11:40

A misztikummal és erotikával fűszerezett téma már időtlen idők óta foglalkoztatja az emberiséget. Ezernyi praktika és csel létezik a vágy fokozására, és ezek közül jó néhány a mai napig fennmaradt, mégis kevesen ismerik a legtermészetesebb afrodiziákumokat.

Afrodiziákumoknak nevezzük az olyan anyagokat, amelyek élénkítik a nemi vágyat és a nemi aktivitást. Általánosságban az afrodiziákumoknak két fajtája van. Az egyik csoportba a termékenységet növelő szerek, a másikba a szexuális energiát erősítő szereket soroljuk. Az afrodiziákumoknak tartott szerek nagyobbik részéről mára bebizonyosodott, hogy nincs konkrét serkentő hatásuk, de legtöbbször önmagában a hit elég ahhoz, hogy mégis hassanak, működjenek.

Az elnevezést a görög mitológia szerelemistennője, Aphrodité ihlette, akit a vágy anyjának is neveznek. Vonzerejével sem ember, sem isten nem vetekedhetett. A mondák szerint léptei nyomán növények és virágok sarjadtak, melyek fogyasztása vágyserkentőként, afrodiziákumként hatott az emberi szervezetre.

Tudomány a hiedelmek hátterében

A mai táplálkozástudományi ismeretek és fejlett kutatási módszerek segítségével viszonylag könnyen kimutatható, hogy van-e alapja a több évezrede létezı hiedelmeknek, babonáknak. Az egészséges szexuális étvágyhoz szükség van a szexuális működést befolyásoló hormonok és szervrendszerek, az érrendszer, az emésztőrendszer, az idegrendszer kiegyensúlyozott, egészséges működésére, valamint a lelki egészségre, lelki harmóniára.

Bizonyított az is, hogy vannak olyan élelmiszerek, amelyek a húgyúti és ivarszerveket erősítő, vagy a központi idegrendszernek a szexualitásért felelő régióit izgató anyagokat tartalmaznak, illetve fokozzák a szexhormonok termelését. Ide soroljuk a nagy zink-, magnézium-, foszfor-, kálium-, kalcium-, vas-, és A-vitamintartalmú zöldségeket, gyümölcsöket, gyógynövényeket, fűszernövényeket, tejtermékeket, egyéb élelmiszereket.

Például a petrezselyem elsősorban nagy káliumtartalmának köszönhetően serkentıleg hat a vesék, illetve a vizeletkiválasztó-rendszer egészségének működésére. Éppen ezért fogyasztása javallott, különösen azoknak a férfiaknak, akik merevedési problémákkal küzdenek, mivel a petrezselyem apiol tartalma révén izgatólag hat a paraszimpatikus idegrendszerre, jelentős értágulatot okoz, így erősíti a merevedési reflexet. A legújabb kutatások szerint a görögdinnyében található magas citrullin (aminosav) hasonló hatást fejt ki, mint a potenciazavarokat kezelő szerek.

Az egészséges szexualitás csak egészséges immunrendszer mellett létezik. A védekezőrendszert az életfontosságú vitaminokat és ásványianyagokat tartalmazó élelmiszerekkel tudjuk erősíteni. A sok vitaminnal és ásványianyaggal rendelkezı zöldségeknek, gyümölcsöknek jelentős antioxidáns, azaz védő hatásuk van. Az ételekben lévő ásványianyagok és vitaminok jótékonyan segítik leküzdeni a fáradékonyságot is, növelik a szellemi aktivitást, aminek hatására nő a szexuális kedv. Ide tartozik többek közt a zeller, petrezselyem, spárga, padlizsán, görögdinnye, banán, citrus-félék, avokádó, vöröshagyma, szezámmag.

Az erek rugalmassága, tágulékonysága szintén befolyásolja a nemi aktivitást, a merevedés időtartamát, illetve az orgazmuskészséget. Épp ezért olyan élelmiszerek tudatosan fogyasztása is javasolt, amelyek kifejezetten az érrendszerre hatnak.

A Ginkgo biloba, a gyömbér, a fokhagyma, a bors, borsikafű, fahéj hatására a vér a nemi szervekbe áramlik, a véredények fala kitágul. A fokhagymának az érfalak védelmén túl számos egészségvédő hatása van. Az ókori görögök és rómaiak hittek a fokhagyma testi erőt növelő hatásába, de a magyarok is csodaszerként tekintettek rá a múltban. A növényi fűszerekben lévő illóolajok, egyéb összetevők szintén hozzájárulnak az erek kitágulásához, a vérkeringés fokozásához. Ilyen hatású fűszerek, fűszernövények például a fahéj, szegfűbors, chili, sáfrány, rozmaring, gyömbér, koriander, ánizs, szerecsendió, borsos menta, továbbá a méz.

Egyél a boldog, kielégítő szexért!

(Forrás: biokalauz.hu;mdosz.hu | Kép: pixabay.com)