Jump to content

Négy dolog, amit biztosan nem tudtál az alvásról

2020. 05. 11. 15:30

Hajlamosak vagyunk a bizonyos dolgokról meglévő tudásunkat mindenhatónak tekinteni, és így van ez az alvással is. Gyakorta megelégszünk annyival, hogy este lefekszünk és kész, pedig az alvás folyamata maga a csoda. Négy olyan dolgot gyűjtöttünk össze, amelyeken garantáltan meg fogsz lepődni.

Viszont mielőtt rátérnénk az alvás mibenlétére, pár szóban az álmatlanságról. Az álmatlanságot tartják a leggyakoribb alvászavarnak, holott az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet szerint az embereknek csupán 10 százalékát érinti. A százalékos becslés alacsonynak tűnik, de a megállapítás mögött húzódó logika viszont helytálló, ugyanis gyakrabban diagnosztizáljuk magunkat alvászavarban szenvedőnek, mint ahogy azt valójában helytálló lenne. Az alvás öt kevéssé ismert érdekessége, is pontosan abban segít, hogy különbséget tegyünk az alvászavarok és az alvási nehézségek között.

Amikor azt hiszed, hogy nem alszol…

Valójában alszol. Ebben az élményben leggyakrabban azoknak lehet része, akik rövid ideig bajlódtak az elalvással, és ebből fakadóan jó darabig figyelték álomba merülési fázisaikat. Ők gyakran ébredhettek úgy, hogy biztosan nem aludtak. Meglepő, de általános jelenségről van szó, ugyanis az emberek többsége világszerte úgy véli, hogy kevesebbet pihen, mint valójában- számolt be róla egy átfogó amerikai kutatás. A vizsgálódás azt is hozzátette, hogy az alvási szokásaink átalakulóban vannak, és mi sokkal többet alszunk, mint őseink, akik hat órával is beérték.

Kor kontra álomba merülés

Pánikra semmi ok, ha bizonyos életszakaszokban eltérő mennyiségű alvásra van szükségünk. Míg tinédzserként volt, hogy napokat átaludtunk volna, a húszas években épp ellenkezőleg működünk: lényegesen kevesebbet alszunk, és beérjük nagyon kevéssel. A harmincas évek felé haladva az alvási szokásaink is változnak, ugyanis minél idősebbek vagyunk, annál kevesebb éjjeli pihenésre van szükségünk.

Fáradtsági mélypontok

Kettő ilyen van egy nap során. Az egyik éjszaka, a másik pedig nappal következik be. A témában megjelent kutatások pedig arról számolnak be, hogy a megfelelő esti alváshoz a nappali pihenési igényt is ki kellene elégíteni.

Tényleg van, ami segíti az elalvást?

Az alvássegítő bogyók és technikák mind csak átverés? Nem mindegyik. A leghatásosabb alvás regeneráló, amit tehetünk, ha minden nap azonos időben térünk nyugovóra, és alvás előtti rutint is kialakítunk. A rutincselekvések során, az agy más tudni fogja, hogy mi következik, ezért a hormontermelés, és a tudatos központ működése is alvásfázisra kapcsol.

(Forrás: biokalauz.co.hu | Kép: pixabay.com)