Jump to content

Túl nagy a nyomás a férfiakon a tengerentúlon?

2019. 03. 07. 10:30

A 10 és 24 év közötti korosztályban bekövetkező halálozások feléért gyilkosság, halálos közúti baleset és öngyilkosság a felelős az amerikai kontinensen - derül ki a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO) jelentéséből, amely szerint a társadalmilag előírt "nemi szerepnek" való megfelelés is közrejátszhat a férfiak és fiúk magas halálozási rátájában.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális ágának tanulmánya az amerikai kontinens 48 országából és territóriumából származó adatokra épül. A mutatók szerint a fiatalkorúak halálozási rátája “csupán enyhén csökkent” 2000 és 2015 között. A fiatalkorúak teszik ki a régió népességének – 237 millió ember – csaknem egynegyedét.

A PAHO szerint a 10 és 24 év közötti korosztály tagjainak körében évente bekövetkező 230 ezer haláleset 80 százalékában férfiak és fiúk az áldozatok. A gyilkosságok áldozatainak 90 százaléka kerül ki ebből a csoportból, négy öngyilkosságból hármat követnek el fiatal férfiak vagy fiúk. A szervezet szerint az öngyilkossági ráta folyamatosan nő a térségben, és bár a fiatal nők közül egyre többen próbálnak meg önkezűleg véget vetni az életüknek, a fiatal férfiak közül többen halnak bele a próbálkozásba.

„Az érintett országoknak fontos lenne felismerniük, hogy a fiatal férfiak körében megfigyelhető magasabb halálozási rátáért részben az a nyomás a felelős, amely a nemi szerepeiknek való megfelelés miatt nehezedik rájuk és amely olyan veszélyes viselkedésekre kényszerítheti őket, mint az agresszió és a kockázatvállalás” – mondta Sonja Caffe, a PAHO munkatársa.

A fiatal nők és lányok esetében továbbra is a szülés az egyik vezető halálok az amerikai kontinensen. A 2010 és 2014 közötti időszakban az anyai halálozás volt a negyedik fő halálok a 10-24 éves lányok és nők körében a terhesség időszaka alatt és a szülés során jelentkező komplikációk miatt.

A jelentés szerint Latin-Amerikában és a Karib-térségben a második legmagasabb a kamaszkori terhességi ráta a világon. A 2010 és 2015-ös időszakban a 15 és 19 éves kor közötti lányok körében 66,5 születés jutott 1000 lányra, míg a világátlag 46 az 1000-hez volt.

Az amerikai kontinens egészén ugyanakkor “valamelyest csökkent” a kamaszkori terhességi ráta az elmúlt 30 évben, és egyedül Latin-Amerikában, valamint a Karib-térségben növekszik a 15 évnél fiatalabb lányok körében előforduló terhességek aránya.

(Forrás: biokalauz.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)