Jump to content

Közzétette a Horizont 2020 első pályázati felhívásait az Európai Bizottság

2013. 12. 12. 20:44

Közzétette első pályázati felhívásait az Európai Bizottság a Horizont 2020 program keretében, amelynek célja a műszaki, tudományos, kutatás-fejlesztési, innovációs projektek uniós támogatása a 2014 és 2020 közötti költségvetési időszakban.

Az összesen 79 milliárd euróból gazdálkodó program első évében, 2014-ben 7,8 milliárd eurót fordítanak olyan projektek támogatására, amelyek a bizottság szerint tucatnyi területen teszik majd jobbá az emberek életét. Egészségügyi, digitális, információs biztonsági és az úgynevezett intelligens városok megteremtése - sorolja a projektek típusait közleményében az Európai Bizottság.

"Ideje munkához látni! A Horizont 2020 által nyújtott támogatás létfontosságú az európai kutatás és innováció jövője szempontjából, hozzájárul majd a növekedéshez, a munkahelyteremtéshez és az életminőség javításához" - húzta alá a bejelentéskor Máire Geoghegan-Quinn, a témáért felelős uniós biztos. Az ír politikus azt is hangsúlyozta, hogy az új tudományos programokban egyszerűbb részt venni, mint a korábbiakban, csökkent a bürokrácia, az ezzel járó adminisztráció.

A 2014-es pályázatok legtöbbjére már szerdától lehet jelentkezni, a többi év közben, folyamatosan válik majd elérhetővé - közölte az Európai Bizottság.

A brüsszeli közlemény arra is kitér, hogy a Horizont 2020 három pillérre épít: 3 milliárd eurót szán jövőre a tudományos kutatások támogatására, amelyből 1,7 milliárdot az Európai Kutatási Tanácson keresztül osztanak szét, 800 millió pedig a fiatal kutatókat segíti majd a Marie Curie-ösztöndíjon keresztül. Emellett 1,8 milliárd euró áll rendelkezésre 2014-ben az ipari kutatás-fejlesztés elősegítésére, a többi között a robotika, a nanotechnológia, a biotechnológia és az űrkutatás támogatására. Végül pedig 2,8 milliárd euró a társadalmi kihívások leküzdését hivatott elősegíteni. Ide tartozik a többi között a biogazdálkodás, az egészségügyi, mezőgazdasági, energiaügyi kutatások támogatása.

Közleményében a bizottság arra is kitér, hogy 2014-ben és 2015-ben 500 millió eurót kifejezetten az innovatív kis- és közepes vállalkozások támogatására fordítanak majd.

Fotó: freedigitalphotos.net

biokalauz.hu/MTI