Jump to content

Az agy fejlődésében szerepet játszó gént ültettek majomgenomba

2019. 04. 15. 12:55

Az emberi intelligencia kutatása céljából az emberi agy fejlődésében szerepet játszó gént ültettek majomgenomba kínai kutatók.

A Kínai Tudományos Akadémia, a Kunmingi Zoológiai Intézet kutatói és az Észak-Karolinai Egyetem tudósai az így született transzgenikus majmokkal végzett tesztek eredményeit a National Science Review című pekingi tudományos lapban mutatták be.

A transzgenikus majmok jobb eredményt értek el

A szakemberek az MCPH1-gént, amely az emberi agy fejlődésében játszik szerepet, számos rhesusmajom genomjába ültették be. Tizenegy transzgenikus rhesusmajom született, de csak öt maradt életben. A kutatók szerint az agy fejlődése a vizsgált állatoknál hosszabb ideig tartott, mint fajtársaiknál, ám agyuk nem nőtt az átlagosnál nagyobbra.

Az öt állattal a rövidtávú memóriát és a reakcióidőt tesztelő vizsgálatokat végeztettek. A transzgenikus majmok a tesztekben jobb eredményt értek el, mint a kontrollcsoport – jelentették be a kutatók.

Sok kétséget keltett a kísérlet

A majmokkal olyan teszteket végeztek, amelyek során színeket és mintákat kellett felismerniük. Eközben mágneses rezonancia tomográffal mérték agytevékenységüket.  Az eredmények szerint a transzgenikus majmok segítségével betekintést nyerhetnek a tudósok az emberi agy egyedülállóságának alapjaiba – írták a tanulmányban.

Kína az utóbbi időben több etikailag vitatott tudományos kísérlettel hívta fel a figyelmet magára. A transzgenikus rhesusmajmokkal végzett kísérlet is sok kétséget keltett a tudósok körében.

(Forrás: biokalauz.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)