A szakemberek újabb bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy a biotermékek fogyasztása számtalan előnnyel jár a hagyományos megfelelőikkel szemben. A teljes biotej egyértelműen csökkenti a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának kockázatát - mutatott rá a tanulmány.
Bár minden tej egészséges, a bio üzemben előállítottak több olyan zsírsavat tartalmaznak, mint az omega3, amiről ismert jótékony egészségügyi hatása s az is, hogy halakban és olajas magvakban található meg.
Ennek oka, hogy a biotermékekkel szemben szigorú követelményeket támasztanak: a teheneknek elegendő időt kell a legelőn tölteniük és több olyan fűfélét fogyasztanak, ami gazdag omega3-ban. Ezzel szemben a hagyományos tejet adó állatokat kukoricával etetik, ami viszont omega6-ban gazdag, ami leginkább a chipsekben található meg.
A kutatók 384 minta vizsgálata alapján megállapították, hogy a bio tejekben 62 százalékkal több omega3, s 25 százalékkal kevesebb omega6 zsírsav található hagyományos párjához viszonyítva.
Szakemberek szerint tehát érdemes költeni a biotejre, ugyanis kémiai vizsgálatok kimutatták, a biogazdaságokban előállított tej 75 százalékkal több béta-karotint tartalmaz, mint a sima tej. Emellett 50 százalékkal több az E-vitamin, amely erősíti az immunrendszert, és segíthet a rák megelőzésében.
Fotó: freedigitalphotos.net
biokalauz.hu/orientpress.hu