Az elmúlt években egyre többször kerül sor az angol „bullying” szó használatára. Olyannyira, hogy már szinte elterjedtté vált, pedig nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy a szó pontosan milyen tartalommal
A megélhetési költségek növekedése miatt világszerte minden negyedik munkavállaló, a megkérdezettek 26 százaléka mondta, hogy a következő 12 hónapban valószínűleg munkahelyet fog váltani, Magyarországon ez az arány 18 százalék -
Szülőként komoly kihívást jelent, hogy mindig jól figyeljünk gyermekeinkre. Ne nagyítsunk fel problémákat, de vegyük észre, ha valami gond lehet. Ez nem csupán klasszikus megbetegedésekre igaz, hanem azokra a tünetekre
A gyermekeket érő folyamatos pénzügyi nyomás veszélyeire, ebből eredően a digitális tudatosság szükségességére hívja fel a szülők figyelmét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfői közleményében.
Mentálisan kifejezetten romboló hatású a közösségi média használata az úgynevezett Z generáció – vagyis az 1990-es évek második fele és a 2010-es évek első fele között született fiatalok – számára
Mentálisan kifejezetten romboló hatású a közösségi média használata az úgynevezett Z generáció – vagyis az 1990-es évek második fele és a 2010-es évek első fele között született fiatalok – számára
A biológiai életkor megnőhet olyan stresszhatások közben, mint a terhesség, a Covid vagy a baleseti műtéti kezelések – derül ki abból a nemzetközi tanulmányból, amelynek egyik szerzője Kerepesi Csaba, a
A magyar háztartások közel harmadában van kutya, és a kutyatartók 65 százaléka családtagként tekint négylábú kedvencére. Tízből egy magyar kutyatartó számára pedig kedvence rendkívül, akár mindenkinél fontosabb az életében –
Szerhasználatra és addiktív viselkedésre is hajlamosító géneket és génvariánsokat azonosított egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE és a Semmelweis Egyetem vezetésével. A felfedezés nemcsak a korábbi eredményeket erősíti, miszerint a függőség
Svéd szakértők azt vizsgálták, hogy a rendszeres halogatás közvetlen összefüggésbe hozható-e a később kialakuló egészségügyi problémákkal. Meglepő eredményekre jutottak.
Egy eddig nem azonosított, az egész agykéregre jellemző működési elvet írtak le kutatók, amely hozzájárul a tanulás korai fázisának sikerességéhez. A kutatás eredményei alapul szolgálhatnak egyes kórállapotok, például az autizmus
A Mikulással elkezdődött az év legizgalmasabb ünnepi időszaka a családi életben. Gyerekek és felnőttek napról napra erősebben élik át a várakozás örömét, ami a karácsonyi ajándékozáskor emelkedik a csúcspontjára. Nem