Jump to content

Az állandó vízivás nagyfokú, állandó izzadáshoz vezet

2015. 01. 28. 12:30

A túlzott verejtékezést vizsgáló, nemzetközileg elismert szakembernek számító Professor Mark Whiteley, arra az összefüggésre hívta fel a figyelmet, miszerint a túlzott vízivászat mellékhatása lehet az állandó izzadás.

Általános tudnivaló volt eddig, hogy sok folyadékot kell fogyasztani ahhoz, hogy a szervezet zavartalanul működjön, és a bőr kisimult és fiatalos maradjon. Ám ennek szöges ellentétét állítja a mostani tanulmány.

Professor Mark Whiteleyt a londoni, Whiteley Klinika tanácsadó érsebészét, és a túlzott verejtékezés szakértőjét, emberek százai keresik fel, azzal az állandó izzadással járó problémával, és egy konkrét céllal: ki akarják vágatni az izzadságmirigyeiket. A férfi azonban jobb megoldást is tud ennél.

A professzor azt nyilatkozta a Daily Mail újságírójának, hogy először a páciens vízfogyasztási szokásairól érdeklődik, hiszen legtöbb esetben a túlzott folyadék bevitel a betegség kiváltó oka.
A reklámok, az életmódmagazinok, és a szakemberek is arra hívják fel a figyelmet, hogy naponta 2-3 litert fogyasszon el az illető, ám ez Mark Whiteley szerint, orvosilag helytelen.
Válaszát azzal indokolja, hogy a túlzott folyadékbevitel, túlműködésre kényszeríti a vesét, aminek így többet kell dolgoznia, illetve egyeknél a megfelelő alvást is keresztbehúzza, hiszen a szervezet az éjszaka közepén is jelez, ha ki kell menni a mosdóba. Ezen felül számos olyan jelet küld a szervezetnek, ami fokozott verejtékezéssel válaszol az ingerre.

A doktor azt javasolja a hasonló problémában szenvedőknek, hogy csökkentsék a folyadékbevitelt, csak akkor igyanak, ha szomjasak.

További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!


(A kép forrása: http://hyperhidrosisnetwork.com/)