Jump to content

Tíz perc rágózás, 100 millió baci mínusz

2016. 03. 22. 12:30

A hollandiai Groningen Egyetem friss publikációja szerint a rágózás olyan hatásos, mint a fogselyem, sőt egyes esetekben túl is szárnyalja azt, ugyanis a száj olyan pontjait is eléri ahova az nem ér el.

A hollandiai Groningen Egyetem friss publikációja szerint a rágózás olyan hatásos, mint a fogselyem, sőt egyes esetekben túl is szárnyalja azt, ugyanis a száj olyan pontjait is eléri ahova az nem ér el.

A kutatást végző egyetem szakértői a rágógumizási szokásokat és annak hasznosságát figyelték. A vizsgálat során azt találták, hogy már pár rágás is bacilusok millióit tünteti el a szájból, egyszerűen „csapdába” ejtve azokat. Persze egy kis százalékát a folyamatos rágcsálás során visszajuttatja a szájba, de az nem mérvadó mennyiség, az eltávolított mellett.

Fél óra állandó rágózás mellett nagyjából 100 millió bacilus kerül „csapdába”. Hatékonyságát az növeli, hogy rágó olyan helyekre is befér, ahova a fogkefe vagy fogselyem nem ér el.

A kutatók a jövőre nézve számos innovációs tervvel is előálltak. Olyan rágógumi kifejlesztésén dolgoznak, amely kevésbé kemény, tehát óvja az ínyt a sérüléstől, illetve ragadósabb, ami arra szolgálnak, hogy a folyamatos rágás során ne juthasson vissza bacilus a szájba.

Egyébként tudta, hogy a rágózás szexibbé teszi? A múlt évben egy művészi indíttatású kísérletet végeztek, aminek az volt a lényege, hogy felmérjék, milyen hatást vált ki a járókelőkből az, ha az ember rágózik. A kísérlet során a Buenos Aires Museum of Contemporary Art elé állítottak egy testvérpárt. Az egyikőjük rágózódott a másik nem. A múzeum látogatói közül 73%-kal többen mentek oda a rágózó félhez, mint ahhoz, aki szimpla arckifejezéssel állt.

Rágózzon és legyen szexi!


További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(Kép? ultimatehealthandage.com)