Jump to content

A vegetáriánusok is hozzájárulnak a környezet károsodásához

2016. 12. 10. 17:05

Érdekes publikáció jelent meg Professor Mike Archer-től, aki azt állítja, hogy az állatfogyasztásnak köszönhetően marad stabil vagy épp emelkedik a gabonatermelés. A kettő közötti összefüggésre is magyarázatot adott.

2010-ben a fogyasztásra szánt hús kitermelése 283 millió tonna volt. Ez 1950-ben 44 millió tonna volt. A Food & Agriculture Organization (FAO) előrejelzése szerint ez a szám 2020-ra 340 millió tonna lesz.

A gabona az emberi étkezés legfontosabb építőköve. 1984-ben az egy főre jutó fogyasztása 324 kg, míg 2010-re ez 323 kg-ra esett vissza.

A 2010-es gabona betakarítás összesen 2232 millió tonna volt, viszont ennek csak a fele került emberi fogyasztásra, a másik része az állatok etetését szolgálta, illetve a bio üzemanyag előállításához nyújtott alapanyagot. Ám ennek ellenére a FAO kimutatása szerint még így is fél milliárd ember éhezik a világon. A szója termelés azonban az elmúlt években virágzik. A 70%-a a betakarított szójának, gabonával összekeverve az állatok etetését szolgálja.

A globális egyensúlyhoz arra van szükség, hogy a fogyasztásra szánt állatok, funkciójuk szerint „viselkedjenek” és ne szaporodjanak el, hiszen etetésük így is a betakarított gabona fele. Nagyjából, az összefüggés is ez a vegetáriánusok és gabonatermesztés között.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát is!

(Forrás: biokalauz.hu | Kép: pixabay.com)