Jump to content

Ezért vigyázz a zacskós salátákkal

2018. 11. 24. 16:05

A legfrissebb tudományos kutatás szerint a hányást, rosszullétet okozó vírus az előrecsomagolt, feldolgozott zacskós salátákban is felbukkan, sőt a közeg a lehető legideálisabb burjánzására.

Több kutatás, köztük egy 2014-ben végzett vizsgálat számol be arról, hogy a zöldlevele zöldségek, köztük a salátafélék, a spenót fokozottan ki van téve a szalmonella fertőzésnek, az E. colinak és a Listeriának. Az említett kutatási évben, Amerikában több mint százezer embert betegedett meg a zacskós salátáktól és közel negyedük került kórházba miatta. Idén a zacsis saláták okozta megbetegedések két ember életét követelték Nagy-Britanniában. Ami Európát illeti, a tabella második helyén az élet eredetű megbetegedésekért szintén a saláták tehetők felelőssé.

Miért pont a saláta?

A saláták azért vannak kitéve a fokozott fertőzésveszélynek mert minimális feldolgozáson mennek keresztül, és gyakorlatilag félig nyersen kerülnek betakarításra. A rovarok támadásai ellen alkalmazott permetszerek maradékai és a trágya így rajta marad a növényeken.

Sajnos sokan élnek abban a tévhitben, hogy a zacskós saláták nem tartalmazhatnak szalmonella, E. colinak vagy Listeria baktériumokat, így előfordul, hogy megmosás nélkül fogyasztják azt.

A legfrissebb szalmonellakutatás szerint nem csak a vegyszerek és az alapos áztatás hiánya okozhatja a szalmonellafertőzések kitörését, hanem az is, hogy a baktérium extrém módon alkalmazkodik a hőmérsékleti változásokhoz. Ugyan 37°C fokon érzi a legjobba magát, de a hideget sem veti meg, sőt.

A kutatás során a zacskós salátát öt napra hűtőbe tették, mert arra voltak kíváncsiak, hogy a szalmonella korokozók sokasodnak el. Az ötödik napra a 100 vírussejtből 100 000 baktérium lett, az ideális hőmérséklet ignorálása mellett!

Az Angliai Közegészségügyi szolgálat azt tanácsolja, hogy mindig alaposan mossuk meg a zacskós és sima salátát is, mert a kórokozóktól, csak úgy tudjuk teljesen mentesíteni.

(Forrás: biokalauz.co.hu | Kép: pixabay.com)