Jump to content

Az édesítőszerek a cukorbetegek és a fogyni vágyók étrendjébe is beilleszthetők

2019. 06. 10. 12:00

Az elfogyasztott ételek hozzáadás nélkül is tartalmazhatnak cukrokat, az emberek jó része azonban helytelenül értelmezi a tápanyagtáblázatok megfelelő sorait. A természetesen előforduló cukrokra szüksége van az emberi szervezetnek, a hozzáadott cukrok azonban nagy mennyiségben károsak. A betegek és a fogyni vágyók édesítőszerekkel helyettesíthetik a cukrokat.

Vércukorszint szempontjából nincs túl nagy jelentősége, hogy valaki mézet vagy cukrot fogyaszt – hangsúlyozta Csengeri Lilla dietetikus a Kossuth Rádió Napközben című műsorában, majd figyelmeztetett: a cukorbetegeknél vagy a szénhidrát-anyagcserezavarban szenvedőknél ráadásul még problémát is jelent, ha a cukrot mézre cserélik,
mert a vércukorszintjük hirtelen emelkedik meg, a meglévő inzulinrezisztencia esetén pedig a cukorhoz hasonlóan a méz ingadozó vércukorszintet és magasabb inzulinszintet vált ki.

Jó alternatíva lehet a méz fogyasztása

A méz és a cukor is ugyanakkor mértékkel beilleszthető az egészséges táplálkozásba, a méznek pedig több pozitív tulajdonsága is van a cukorral szemben, például magasabb az antioxidáns tartalma, így ha valaki egészséges és nem kell kizárnia az étrendjéből a hozzáadott cukrokat, akkor jó alternatíva lehet a méz fogyasztása – jegyezte meg. Hozzátette: az egészséges táplálkozásban nincsenek tiltott élelmiszerek, csak megfelelő arányok és mennyiségek.

A fogyókúrázóknak teljesen mellőzniük kell a hozzáadott cukrot

Az eritritről és a sztíviáról azt mondta: cukorhelyettesítők, amik kalóriamentesek, és a cukorral, mézzel, juharsziruppal ellentétben nem emelik a vércukrot, így a cukorbetegek és a fogyni vágyók étrendjébe is beilleszthetők. Azok is jól tudják pótolni ezekkel az édesítőszerekkel a cukrokat, akik inzulinrezisztenciában szenvednek, azaz a szervezetük a szokásosnál több inzulint választ ki a cukrok fogyasztásakor.

Az egészséges táplálkozásba a cukor és az édesítőszer fogyasztása is beilleszthető, a cukornak azonban van egy ajánlott napi beviteli felső értéke, amit az Egészségügyi Világszervezet is ajánl, ez egy átlagosnak mondható, 2000 kalóriás étrendben 50 gramm – mondta a dietetikus.

 


A fogyókúrázóknak azonban teljesen ki kell zárniuk a hozzáadott cukrokat az életükből – hangsúlyozta, majd felhívta a figyelmet a természetes és a hozzáadott cukrok megkülönböztetésére, hiszen természetes cukrokra szüksége van az emberi szervezetnek, ehhez legkönnyebben gyümölcsök és tejtermékek fogyasztásával lehet hozzájutni. Ezek gyors energiaforrást jelentenek, ami a koncentrációhoz és a normál agyműködéshez is szükséges.

Az élelmiszerek cukortartalma összetett

Az élelmiszeripari termékek csomagolásán található tápértéktáblázatokban a szénhidrátok közé a természetes cukrokat is beleszámítják, így akár egy natúr joghurtban lévő természetes tejcukormennyiség is szerepelhet a tápértékek között, ami nem hozzáadott cukor. Egy termék akkor tartalmaz hozzáadott cukrot, ha az összetevőknél azt feltüntetik – húzta alá. Megjegyezte: törekedni kell, hogy a cukrok nagyobbrészt természetes cukorforrásból
kerüljenek a szervezetbe.

A szervezetnek nincs szüksége plusz cukorra, de ha nem áll fenn túlsúly vagy más betegség, akkor legfeljebb 50 grammot érdemes belőle fogyasztani naponta, ebbe viszont az édességek mellett minden más élelmiszer is beletartozik, a levesektől a szószokon át a pékárukig – mondta Csengeri Lilla.

A túlzott cukorfogyasztás káros

Csengeri Lilla két honlapot ajánlott az érdeklődők figyelmébe: a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének oldalát és az Okostányért, amely egy új magyar táplálkozási ajánlás és a hozzáadott cukor bevitelére is kitér. Mint mondta, az Okostányér heti egy-két alkalommal javasolja cukrozott édességek fogyasztását felnőtteknek, a 6–17 éves korosztálynak pedig maximum heti három alkalommal ajánlja. Felhívta a figyelmet, hogy a desszerteket, édességeket semmiképp se étkezés helyett fogyasszák, hanem főétel után, lehetőleg kis mennyiségben, és lehetőleg ez a fogás is tartalmazzon minél több gyümölcsöt, túrót vagy olyan összetevőket, amivel hasznos tápanyagok is a szervezetbe juthatnak.

Arra is kitért: ha valaki túl sok cukrot fogyaszt, a szervezete is sok inzulint választ le, ami a vércukorszint csökkenésével jár, ez pedig éhségérzetet eredményez, amivel ördögi körbe kerül, aki helytelenül táplálkozik.

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)