Mint a One Earth című folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, a kutatók által javasolt forgatókönyvnek három alapvető eleme lenne - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Az első az európaiak étrendjének megváltoztatása, kevesebb állati termék fogyasztása lenne, amivel korlátozni lehetne az intenzív állattenyésztést és kiküszöbölni a takarmányimportot.
A második elem az agroökológia elveinek alkalmazása lenne a hosszú, változatos vetésforgó általános elterjesztésével, amely magában foglalja nitrogént rögzítő zöldségek termesztését. Ezzel lehetővé válna a nitrogén alapú műtrágyák és a gyomírtószerek használatának mellőzése.
A harmadik elem a termés és az állatállomány összehozása volna, ezek ugyanis gyakran elkülönülnek és túlzottan specializálódott térségekbe összpontosulnak. Ez lehetővé tenné a trágya optimális felhasználását is.
A francia kutatók szerint ezzel a forgatókönyvvel lehetővé válhatna Európa önellátásának megerősítése, a 2050-ben várható népesség élelmezése, a gabonafélék exportja olyan országokba, ahol szükség van rájuk emberi fogyasztás céljából, és mindenekelőtt jelentősen csökkenteni lehetne a vízszennyezést és az üvegházhatású gázok kibocsátását.