Jump to content

Mediterrán étrend a hosszabb életért

2024. 10. 17. 10:21

Naponta egy alma az orvost távol tartja, és a mediterrán étrend is pontosan ugyanezt teszi. De mi is az a mediterrán étrend, és miért olyan jó nekünk? A témában Imre Noémi, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa, táplálkozástudományi MSc kalauzolt el bennünket.

Egy olasz tanulmányban nyolcszáz, korábban rákos beteget vizsgáltak. A 2000-es évek végétől kezdve 13 éven keresztül követték nyomon táplálkozási szokásaikat. A tanulmány bebizonyította, hogy a többek között halat, olívaolajat, zöldségeket és teljes kiőrlésű gabonaféléket tartalmazó étrend segíthet a rák túlélőinek hosszabb életet élni.

A kísérlet igazolta, hogy a korábban rákos megbetegedéssel küzdő pácienseknek, miután a kezelésük befejezése után mediterrán étrendre álltak át, 32 százalékkal kisebb volt az esélyük a korai halálozásra.

Továbbá 60 százalékkal csökkent a szívvel kapcsolatos halálozás kockázata is.

A kutatócsoport tovább vizsgálja a mediterrán étrend egyes ételeit, hogy részletesebb képet kapjon az egészségre gyakorolt hatásukról.

A mediterrán étrend nagy hangsúlyt fektet olyan élelmiszerekre, mint a zöldségek, gyümölcsök, az ómega-3 zsírsavakban gazdag halak, zsírszegény fehér húsok, valamint az olívaolaj. Az alapanyagok magas antioxidánstartalma kiemelt szerepet játszhat a hosszabb életben.

Mit tartalmaz a mediterrán étrend?

A mediterrán étrend alapját a zöldségek, gyümölcsök és hüvelyesek széles palettája alkotja. Minél színesebb az ételünk, annál több vitamin, ásványi anyag és antioxidáns található meg benne.

Emellett kiemelendő még az étrend rostgazdagsága, ami jótékony hatással van szervezetünk bélmikrobiomjára. A bélmikrobiom az emésztőrendszerünkben, ezen belül a vastagbelünkben található mikrobák összessége, amelyek velünk, bennünk élnek, táplálnak, védenek. Ha megfelelő típusú és mennyiségű rostokkal tápláljuk őket, hozzásegítik szervezetünket a megfelelő működéshez. Fontos továbbá, hogy a megnövelt rostfogyasztás arányosan több folyadék fogyasztása mellett valósuljon meg.

Egyes kutatások a mikrobiom szerepét hangsúlyozzák a mediterrán étrenddel kapcsolatban. Többek között az öregedés lassítása, illetve egyéb betegségek, például a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a daganatos megbetegedések esetében is fontos szerepet játszhat a mikrobiom.

Húsok közül a mediterrán étrendben a fehér húsok, így a csirkemell és a pulykamell dominálnak,

míg a vörös és a feldolgozott húskészítmények, például szalámi, párizsi kerülendők, illetve kis mennyiségben fogyasztandók.

A zsírszegény tejtermékek kitűnő fehérje- és kalciumforrások, míg a teljes kiőrlésű gabonák, a barna rizs, bulgur, quinoa, hajdina és zabpehely többek magas rost-, vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt ajánlott.

„A mediterrán étrend jó irányvonal, bizonyítottan hatékony nemcsak az egészség megőrzésében, hanem számos betegség megelőzésében és étrendi kezelésében is. Ezért javasolt a személyre szabottan összeállított mediterrán étrend mind a betegek, mind az egészséges emberek esetén.” – mondta Imre Noémi.

Az omega-3 és omega-6 zsírsavakban gazdag halak és növényi olajok pozitív hatást fejtenek ki a szív- és érrendszeri megbetegedések esetében.

Csökkentik a vérzsírok, köztük a koleszterin szintjét is. Omega-3-ban gazdag halak: lazac, makréla, hering, tonhal, pisztráng, kecsege. Omega-3-ban gazdag zsiradékforrások: olívaolaj, lenmagolaj, tökmagolaj, olajos magvak, diófélék.

Az étrend további pozitív hatása, hogy számos polifenolokban gazdag élelmiszer található benne. A polifenolok főleg az antioxidáns hatásuk miatt ismertek és támogatják az immunrendszer működését, gyulladáscsökkentő és rákellenes hatással rendelkeznek, illetve a szív- és érrendszeri halálozás megelőzésében is szerepet játszanak.

A polifenolok megtalálhatók többek között a piros bogyós gyümölcsökben, mint a málna, áfonya, ribizli, eper vagy a szeder, illetve a legtöbb zöldségfélében is.

A mediterrán étrend milyen jótékony hatással van a szervezetre?

A mediterrán étrendnek számos jótékony hatása van. Többek között javítja a bélműködést, csökkenti a koleszterinszintet, részt vesz a testsúlykontrollban, erősíti a csontokat és izmokat, serkenti az agyműködést, valamint a mentális egészségre is kimagasló hatással bír.

Imre Noémi dietetikus, táplálkozástudományi MSc hangsúlyozta, hogy a mediterrán étrendnél is kiemelten fontosak a személyre szabott javaslatok, amelyben dietetikus szakember tud segíteni.

 

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)