Jump to content

Idén 18 fiatal kutatót támogat a Lendület program

2014. 05. 16. 18:28

Idén 800 millió forintból újabb 18 fiatal kutató alakíthat önálló kutatócsoportot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteiben és az egyetemeken a Lendület program keretében. Mindezt Lovász László, az MTA elnöke mondta el a pénteki eredményhirdetésen Budapesten. Az immár hatodik éve meghirdetett Lendület pályázat idei nyertesei többek között az intelligens anyagok fejlesztéséhez és a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők túlélési esélyeinek előrejelzéseihez járulnak hozzá kutatásaikkal.

A pályázat nyertese lett Juhász Gábor biológus, Nagy Csongor István jogtudós, Than Nándor Gábor orvos, Kiss Farkas Gábor irodalomtörténész, Dombi Péter fizikus, Hegyi Péter gasztroenterológus, Szilágyi Róbert Károly vegyész, Bárány Attila Pál történész, Győrffy Balázs orvos, Dosztányi Zsuzsanna biofizikus, Kézsmárki István fizikus, Janáky Csaba vegyész, Jakus Zoltán orvos, Kóspál Ágnes fizikus, csillagász, Nagy László biológus, Tapasztó Levente fizikus és Bay Péter biokémikus.

A 2009-ben elindított Lendület program célja, hogy egyedülálló kutatási lehetőséget kínálva itthon tartsa, illetve hazahívja a legkiválóbb fiatal kutatókat. Lovász elmondta, a kiemelkedően eredményes kutatók hazatérésének, illetve itthon maradásának elősegítése mellett a Lendület azért is fontos, mert általa láthatóbbá válik, hogy Magyarországon is világszínvonalú kutatás folyik.

Lovász László tájékoztatása szerint a kiírásra idén összesen 82 érvényes pályázat érkezett, ezen belül a legtöbb, 38 pályázat az élettudományok területéről. Az idei nyertesek közül kilencen külföldi kutatóintézetekből vagy egyetemekről érkeznek, hogy Magyarországon csoportvezetőként végezhessenek kutatásokat. A nyertes pályázók között egy olaszországi születésű asztrofizikus is van, aki Ausztráliából érkezik hazánkba.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu/MTI