Jump to content

Programok hétvégére

2014. 09. 26. 12:30

A héten ugyan kevesebb gasztro program kínálkozik a nagyérdemű számára, de így sem ígérkezik unalmasnak ez a hétvége sem!

A „bogarak” szerelmesei szombaton a Hungaroringen csodálhatják a német autógyár klasszikus járművét, a Volkswagen Käfer-t.

Még mindig tart a filmfesztivál, ahol szeptember 24 és 28 között a Corvin Mozi 6 termében kerül megrendezésre. Ez lesz Budapest első rangos nemzetközi versenye és fóruma, ahol a világ minden részéről érkező dokumentumfilmek, a műfaj legjobb és legfrissebb válogatása, tematikai megkötés nélkül szerepelhetnek és mérettethetnek meg.

Ha nem lettek volna még a Deák Ferenc téren felállított óriáskeréken, és nem szeretnének lemaradni, akkor a hétvégén mindenképpen próbálják ki, mert legkésőbb október első napával bezár.

Esztergomban lecsófesztivál veszi kezdetét a hétvégén, így az ízlelőbimbók sem lesznek elhanyagolva.

Balatonfüreden még elcsíphetnek egy jó szüreti borfesztivált, ami 27-29-e között látogatható. A borosgazdákból, borrendekből, néptáncosokból, lovas kocsikból, huszárokból, mazsorettekből álló menet a városi fúvószenekar vezetésével szombaton délután végigvonul a településen.