Jump to content

Hello Kittys kórházzal csökkentik a szülési stresszt

2015. 01. 20. 16:00

Taiwanban megnyílt az első Hello Kitty kórház. A világon egyedülálló témájú létesítmény célja, hogy, csökkentsék a szüléssel járó stresszt.

A népszerű rajzfilmfigura képével díszített intézményben minden rózsaszín. A lift, az ágynemű, a falak, az orvosok ruhája, egyszóval minden pink. Az orvosok Hello Kitty ruhában dolgoznak, a szobák dekorációja is a macsekról szól. A kiságyaknál macskabajuszra emlékeztető forma jelzi, hogy az újszülött milyen nemű.

A 30 ágyas kórház megépítése, és berendezése, átszámítva közel 1 milliárd forintba került. Az ötletgazda azért tartotta fontosnak a megépítését, mert a szülés előtti stressz, illetve a kórház fehér falai által sugárzott feszültség megterhelő, a már amúgy is nagy nyomás alatt lévő, leendő anyukának.

A kórház tematikáját ugyan külön engedélyeztetni kellett, ami nem volt egyszerű folyamat, ám végül sikerrel jártak. A Hello Kittyvel borított egészségügyi intézmény, abszolút egyedülálló jelenségnek számít. A megalapítás előtt persze számos felméréskészült a nyugtató színeket, és formákat illetően, de a cica és rózsaszín előkelő helyen végzett, így a Hello Kitty-s figura kézenfekvőnek tűnt.

A Hello Kitty brand már a 39-ik születésnapját ünnepli idén, és úgy látszik mindent képes meghódítani.




További extra érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát is!

(A kép forrása: http://www.dailymail.co.uk/)