Jump to content

A gyermeknap eredete

2015. 05. 31. 12:30

Minden év május 31-én kerül megrendezésre a nemzetközi gyermeknap. De tulajdonképpen, mit is ünneplünk a gyerkőcökön kívül eme jeles napon?

A gyermeknap eredete az 1920-as évekig nyúlik vissza, egészen pontosan április 23-ára. E napon került megrendezésre az első gyereknap Törökországban. Az esemény az ezt követő években azonban valamiért elmaradt, és legközelebb ’54-ben kerül újra napirendre. Ezt követően, viszont napjainkig ünneplik.

A gyermeknap az ENSZ 1954-es javaslatára vált nemzetközivé, ugyanakkor Magyarország azon kevés területek közé tarozott, ahol korábban is ünnepelték. Nálunk először 1931-ben kerül megrendezésre. Ekkor még gyerekhétnek hívták. Az ünnep az 50-es évektől azonban csak egyetlen napra szorítkozott, ez pedig május utolsó vasárnapja lett.

A gyermeknap eredeti célja az, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jólét fontosságáról. Mára a hangsúly azonban áthelyeződött, és a nap lényege inkább a játék, és az ajándékozás lett.

De azért, nem csak ezen az egy napon kell meglepni a gyereket, és foglalkozni vele. A gyereknap lassan kezd hasonló lenni, a Valentin-naphoz.


További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(A kép forrása: http://www.dci-canada.org/)