Jump to content

A magyar biosör

2015. 07. 21. 16:00

Két évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, a 300 millió forintos, tisztán hazai finanszírozású fejlesztés eredményeként létrejövő, első hazai biosör. Mi történt azóta? Naná, hogy igazi kuriózummá vált!

Az Alakor néven futó első magyar biosör 2013-ban készítette első folyékony kenyerét, és azóta több százezret adott már el. A biosört számos áruházlánc árulja, egy 0,33 literes üveg ára 400-460 forint között mozog.

S mitől bio a sör? Az összetevők kizárólag organikus gazdálkodásból származnak. Ez röviden azt jelenti, hogy a termesztésük során nem használnak szintetikus növényvédő- és gombaölő szereket, műtrágyát, talajfertőtlenítőt, egyéb mesterséges anyagokat. A Biokontroll Hungária ellenőrei a búza termesztésétől a palackozásig végigkísérik a folyamatot, és érvényesítik a kifejezetten a biosör előállítása során kidolgozott, a hatályos EU-előírásoknál jóval szigorúbb szabályokat. Erről akár a fogyasztó is közvetlenül meggyőződhet, ugyanis minden üveg egyedi sorszámozást, valamint egy QR kódot és egy webcímet kap. Utóbbi kettő egy honlapra vezet, ahol az adott palack sorszáma alapján nyomon követhető az összetevők származási helye, a palackozás helye és időpontja, és megtekinthető az öko-tanúsítvány is - olvasható az Alakor weboldalán a magyarázat.

Érdekességként az Alkor azt is megosztotta oldalán, hogy a sör alapanyagául szolgáló búza antioxidáns- és nyomelem-tartalma magasabb, mint a söriparban használatos hagyományos gabonáké, a speciális főzés és érlelés pedig megőrzi a névadó növény értékes tulajdonságait. A végeredmény egy ale-típusú, borostyánszínű ital, amely magában hordozza a felsőerjesztésű élesztő aromáit, így fűszeresebb, testesebb a lager söröknél.

További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(Kép: sorlap.hu)