Jump to content

A sok tévézés növeli a bélrák kialakulásának kockázatát

2018. 03. 20. 09:00

Egy friss, brit tudósok által készített felmérés szerint a több mint négy óra tévézés növeli a bélrák kialakulásának a kockázatát. A szigetországban a bélrák a negyedik leggyakoribb daganattípus.

 

Az eddig is köztudott volt, hogy az alacsony fizikai aktivitás és a mozgásszegény életmód növeli bizonyos rákfajták kialakulásának kockázatát, de az, hogy a túlzásba vitt tévézés is veszélyt jelenthet, az egy új megállapítás.

Nagyobb veszély leselkedik a férfiakra

Nemrégiben 430 ezer férfi és nő bevonásával elkészült el az eddigi legátfogóbb felmérés, amely az ülő tevékenységek és a rák kialakulásának a kockázatát vizsgálta. Az eredmények a kutatásban résztvevőket is meglepték. Kiderült ugyanis, hogy napi több mint négy óra tévézés mintegy 35 százalékkal növeli a bélrák kialakulását a férfiak esetében.

A tévézés közbeni rossz szokások további rizikófaktorok

Korábbi kutatások megállapították, hogy a tévénézéshez egy sor rossz beidegződés és szokás kapcsolódhat, mint a képernyő előtti nassolás, dohányzás vagy az alkoholfogyasztás. ezek a rossz szokások pedig gyakran vezetnek súlygyarapodáshoz, és ezzel párhuzamosan a testzsír százalék is megemelkedik. Utóbbi tényező pedig negatív hatást gyakorol a hormonháztartásunk működésére, és olyan káros folyamatokat is képes beindítani a sejtképződés terén, amely rákos megbetegedéshez is vezethet.

A nők tudatosabbak a képernyő előtt

Joggal vetődik fel ugyanakkor a kérdés, hogy miért leselkedik nagyobb veszély a férfiakra. Illetve miért jelent nagyobb rizikófaktort a tévézés, mint a számítógép képernyője előtt töltött idő. Linda Bauld, a brit rákkutató intézet munkatársa szerint az egyik lehetséges magyarázat, hogy míg a számítógép előtt megválogatjuk, milyen tartalmak után böngészünk, addig a tévé reklámjai válogatás nélkül bombázzák az agyunkat.

Több korábbi vizsgálat bizonyította, hogyha a reklámok akkor is evésre csábítanak, hogyha nem vagyunk éhesek. A nemek közötti különbséget pedig vélhetően az okozza, hogy a nők hiúbbak, és tartva az elhízástól erőt vesznek magukon, és kevesebbet nassolnak a képernyő előtt.

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)