Jump to content

Rossz döntésekhez vezethet a túledzés

2019. 10. 21. 14:06

Egy friss kutatás alapján az agy túldolgoztatása – legyen szó fizikai vagy szellemi munkáról – csökkentheti a képességet, hogy megfontolt döntést hozzunk, ami hatással lehet többek közt az étkezési szokásokra és a pénzügyekre is.

A Current Biology tudományos lapban megjelent tanulmányban nagy állóképességű sportolókat kértek meg, hogy kilenchetes edzésükből három hétig eddzék túl magukat, és a teljesítményüket összehasonlították egy normál edzéstervet követő csoportéval – olvasható a CNN hírei közt.

A túledzett sportolók már a biciklis teszten is rosszabbul teljesítettek, mint a másik csoport, és az agy MRI-vizsgálatakor a viselkedési tesztek alapján a végrehajtó funkcióknál nagyobb kimerültség volt észlelhető. A végrehajtó funkció ebben a helyzetben azért felelős, hogy fenntartsa a mozgást még izomfájdalom ellenére is – mondta Bastien Blain, a tanulmány készítője.

A kísérletben résztvevőknél azt tapasztalták, hogy van egy szellemi alkotóelem, amely kapcsolatban áll az edzéssel, és ennek véges a kapacitása, tehát nem lehet megállás nélkül használni. Más szóval egy idő után kiégés volt tapasztalható, ami hatással volt természetesen az edzés minőségére is, de ami még meglepőbb, hogy csökkent a sportolók azon képessége, hogy ellenálljanak az azonnali jutalom kísértésének. A teszt egyik részében például a sportolóknak arra kellett válaszolniuk, melyiket fogadnák el: tíz dollárt azonnal vagy 50-et a következő hat hónapban.

A túledzettek közül a legtöbben az azonnali jutalmat választották.


Ez az eredmény segíthet annak a megértésében is, hogy egyes sportolók miért használnak kábítószert a teljesítményük javítása érdekében. A kutatásban csak sportolókat vettek alapul, így az eredmények elérhetnek attól, ha átlagembereket vizsgáltak volna – közölték a kutatók a tanulmányban.

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)