Jump to content

Vakságot is okozhat a súlyos légszennyezés

2019. 11. 28. 19:52

Egy friss kutatás szerint a légszennyezés a szem egészségére is komoly hatással lehet, és a kóros elváltozásból, amelyet előidéz, akár vakság is kialakulhat.

A kutatók 111 ezer embernél tekintették át 2006 és 2010 között végzett látásvizsgálatok eredményeit, melyeket aztán a lakóhelyük légszennyezettségével vetettek össze – olvasható a The Independent cikkében.

A tanulmányból, melyet az University College London (UCL) kutatói a Moorfields Eye Hospital orvosaival együttműködve készítettek. A vizsgálatokból kidrült, hogy  gyakrabban fordult elő zöld hályog azoknál az embereknél, akiknek a lakóhelyén a levegőben levő finom részecskék aránya eléri a hat százalékot.

A zöld hályog félmillió brit lakost érint, és a helyzet súlyosságát az is bizonyítja, hogy a betegség a kezelés elmulasztása esetén vakságot eredményezhet.

Bár a tanulmányban nem tudták minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a betegségnek a légszennyezés a kiváltó oka, Paul Foster, az egyetem professzora és a tanulmány készítője megjegyezte, itt az ideje, hogy a légszennyezéssel komolyabban foglalkozzanak, hiszen az eddig ismert egészségügyi problémák mellett a szem állapotára is hatással lehet.

„Bár még nem tudjuk biztosan megerősíteni az összefüggést, azt reméljük, folytatni tudjuk a kutatást, amely választ adhat arra, hogy a levegő szennyezettsége valóban felelős-e a zöld hályog kialakulásáért, és hogy találunk rá valamilyen megoldást, amely segíthet csökkenteni az egészségügyi kockázatot” – mondta a professzor.

A légszennyezés több komolyabb problémával is összekapcsolható, mint a tüdő- és szívbetegségek, az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór és a szélütés.

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)