A pánikbetegség nem vicc. A legfrissebb adatok szerint minden harmadik ember megtapasztalja élete során a borzongató állapot velejáróit, nem beszélve arról, hogy a szorongásos, depresszióra hajlamos egyének is gyakran átélik enyhébb vagy durvább változatait.

Nem szégyen, beszélni kell róla!

A pánikrohamot azonban még mindig tabutémaként kezelik itthon, sőt annyira nincs foglalkozva a témával, hogy az érintettek előbb feltételezik, hogy infarktust kaptak. A szorongás, és a mentális túlterheltségből fakadó állapot, még mindig egy kicsit ördögtől való a negyven feletti magyar embereknek, így nem csoda, ha megdöbbenve hallgatják, amint a segítségükre siető orvos a várttól eltérő diagnózist mond.

A pánikbetegségről való alultájékozottság nem az érdektelenség, vagy ostobaság számlájára írható, sokkal inkább annak köszönhető, hogy aki átélte nem mer, nem akar róla beszélni, mert tart tőle, hogy hipochondernek, vagy szimplán hisztisnek, nem normálisnak nézik. Ameddig viszont megértés helyett furcsa pillantásokkal jutalmazzuk embertársaink, az őszinte megnyilvánulásért, sokan fogják a pánikrohamjukat infarktusnak nézni.

Pánik?

A pánikroham jellegzetes tünetei, a szívdobogás, a mellkasi fájdalom/szorítás, a légszomj, az izzadó tenyér, az „elszabadult” gondolatok, a kontroláltalan elme és az érzés, hogy azonnal el kell menekülni. Ezen kívül gyakori a kapkodó levegővétel, a fulladás, a remegés, a szédülés, és a fényérzékenység, végtagzsibbadás, halálfélelem.

A pánik bárhol ránk törhet, bármilyen életszakaszban. Főként zárt helyeken, a boltban, tömegközlekedési eszközökön, színházban, moziban vagy nagy tömegben alakul ki gyakrabban. Az ok az agy „túlműködése”, amikor is az alapvetően nem fenyegető helyzetben veszély jelzéseket küldd a mellékveséknek, amelyek azonnal megkezdik az adrenalin termelését, így pillanatok alatt eluralkodik rajtunk a menekülhetnék, és a stressz.

A tünetek általában az után csillapodnak miután a fenyegető helyzetből kilépünk (pl.: kimegyünk a zárt térből), előtte 10-20 percig tartanak a tomboló tünetek, majd szépen lassan elvonul az agyra telepedett köd, és a test is megnyugszik. A pánikrohamot gyakran fáradság, kimerültség követi.

Minden embernél máshogy alakul a roham. Van, akinél a mellkasi tünetek dominálnak, míg másnál látászavar, egyensúlyvesztés a gyakoribb. Egyénfüggő, de a tünetek szerteágazóak és nagyon hamar összetéveszthetők a szívinfartkuséval.

Infarktus?

Az infarktus hasonló tüneteket produkál, de ott elsősorban a szegycsont mögötti terület kezd el fájni, szorítani, nyomni, égni. A fájdalom a bal vállba, az egész karba illetve a bal kisujjba sugárzik ki. Olykor az állkapocs is zsibbadhat. A bőr lesápad, szürkésfehérré változik, izzadságcseppek jelennek meg rajta. A légzés nehézkessé válik, a tünetek hirtelen bukkannak fel, és intenzitásuk egyáltalán nem változik.

A fő különbség a kettő között, hogy az infarktus esetében percekkel később sem javul a helyzet, a fájdalom intenzitása nem múlik. A pánikroham percekkel a tetőpont elérése után múlik, kevésbé fájó tüneteket produkál, ám az előbbi nem. A másik lényeges különbség, hogy míg a pánikrohamnál a tünetek teljesen összefüggéstelenül jelentkeznek, addig az infarktusnál csak az arra jellemző szimptómák jelentkeznek.