Jump to content

Adalékkal teli fogrém helyett: házi fogkrém

2020. 09. 03. 09:05

A fogkrém egészen elképesztő összetevőiről, és annak hatásairól tegnapi irományunkban lerántottuk a leplet, most pedig következzék,  hogy milyen módon redukálhatod, vagy ignorálhatod ezeket az anyagokat úgy, hogy száj higiéniádon ne essen csorba. 

Két megoldás van, ami igazán elkerülhetővé teszi azt, hogy a kárt okozó természetellenes anyagok bekerüljenek a szájba. Először is, válogathatunk olyan termékek közül, melyek organikusak, ám mégis hatásosak, vagy tehetünk egy próbát a házi gyártmányú pasztával.

Ha előbbi mellett tesszük le a voksunkat a „nagy márkák” közül a Sensodyne Pro-Namel fogkréme az, amely SLS és triclosan mentes, viszont tartalmaz fluoridot. Létezik a jól ismert gyógynövényes fogpaszta is, a Naturland Herbal Svédkeserű, ami szintén nem tartalmazza a káros anyagokat, és igyekszik a fogat a benne található gyógynövényekkel és egészségre nem káros anyagokkal tisztítani fehéren tartani.

Ha viszont nem szeretnél a boltok polcain sorakozó termékek között bajlódni az összetevők bogarászásával, akkor készítsd el otthon saját magadnak. Nem nehéz megcsinálni, az íze sem lesz rosszabb a standardnél, a legnagyobb előnye pedig, hogy nem kerül bele olyan anyag, amiről ne tudnád, mi az. Mutatjuk, mi kell a home made fogpasztához.

A házi készítésű fogkrém hozzávalói:

- ½ bögre szűrt víz (fontos elkerülni, hogy klór és más adalékanyag kerüljön bele)
- ¼ bögre bentonit (ez felszívja a toxinokat, nehézfémeket, és a szennyeződéseket)
- 2 ek. kalcium / magnézium por (fehérít és ásványi anyag forrás)
- 3 ek. kókuszolaj (természetes gombaölő)
- ¼ tk. szódabikarbóna
- 10 csepp illóolaj (borsmenta, az íz és illat miatt)

Elkészítése:

Keverjük össze az összes hozzávalók, egy robotmixerrel. A kész pasztát üvegben tároljuk.

(Forrás: biokalauz.co.hu;hazesotthon.co.hu | Kép: pixabay.com)