Jump to content

Túl lassan regenerálódnak a világ erdői

2021. 05. 15. 11:36

Egy tanulmány szerint az elmúlt húsz évben az egész világon már egy Franciaország méretű erdőterület regenerálódott. Ennek ellenére az erdőirtás több millió hektár területet pusztít el évente.

 

A helyreállított erdők képesek felszívni 5,9 milliárd tonna értékű szén-dioxidot, ami a természetvédelmi csoportok szerint meghaladja az Egyesült Államok éves kibocsátását.

Egy, a Természetvédelmi Világalap (WWF) által vezetett kutatócsapat műholdas adatok felhasználásával készítette el a megújult erdők térképét.

Az eredmény csak azokra a területekre vonatkozik, ahol nem érte külső hatás a természetet. Itt nem ültettek őshonos fákat, nem kerítették el az állatokat vagy irtották a gyomnövényeket.

William Baldwin-Cantello, a WWF kutatója szerint az erdők természetes megújulása gyakran olcsóbb és jobb a biodiverzitás számára, mint az aktívan telepített erdők.

„A veszélyes éghajlatváltozás elkerülése érdekében meg kell állítanunk az erdőirtást, és helyre kell állítanunk a természetes erdőket. Az erdőirtás továbbra is évente több millió hektár területet emészt fel, jóval többet, mint amennyit újra tudna termelni Földünk”– emelte ki a szakember.

A tanulmány szerint a brazíliai atlanti-parti esőerdő nagyjából egy Hollandiának megfelelő területen regenerálódott 2000 óta. Észak-Mongólia boreális erdeiben 1,2 millió hektár erdő regenerálódott az elmúlt 20 évben, de hasonló javulásokat mutatnak a műholdkép alapján Közép-Afrika és Kanada erdei is.

A brazil atlanti-óceáni partvidék erdőivel kapcsolatos biztató jelek ellenére a növekvő erdőirtás miatt a regenerálódott erdős területeknek több mint duplájára kell nőniük ahhoz, hogy elérjék a minimális védelmi küszöböt.

A szén-dioxid levegőből történő eltávolításának egyik legegyszerűbb módja a fák ültetése, azonban a tudósok szerint a megfelelő fákat a megfelelő helyre kell ültetni, hogy azok hatékonyan csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást.

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)