Jump to content

Fókuszban a közösség: klubtagsági rendszerre váltott egy fitness terem

2021. 07. 14. 17:22

A kormányzati lazításoknak köszönhetően már az edzőtermek is védettségi igazolvány nélkül látogathatóak. A járvány által súlyosan érintett számos ágazat közül kevés szó esik a fitness termekről, pedig a hosszú lezárást ez a szektor is megszenvedte. Az újpesti Springday az újra nyitáskor húzott egy lapot 19-re, hiszen úgy döntöttek, hogy átállnak a klubtagsági rendszerre, így a központ a jövőben csak hosszú távú tagsággal látogatható.

A közel fél éves kényszerleállás alatt mindent megtettünk azért, hogy a meglévő és a leendő klubtagok büszkék lehessenek tagságukra – mondta Sándor Kornél, a Springday névadója és egyik tulajdonosa, hozzátéve, hogy a vendégeket megújult és megszépült környezet várja, de az arcok ismerősek, hiszen a leállás ellenére nálunk sikerült egyben tartani a csapatot.

A cég egyébként az összes korábban, akár kisebb szolgáltatással megváltott bérletét úgy alakította át, hogy azok all Inclusive szolgáltatást tartalmaznak, így szabadon látogatható a fitness és a wellness részleg, valamint a korlátlan számú csoportos órán lehet részt venni.

Sándor Kornél elmondta, hogy a nyitásnál szerették volna megbecsülésüket kifejezni az egészségügyi dolgozók felé, ezért 700 ezer forint értékben ajánlottak fel számukra 20 darab havi bérletet, amit 100 százalékban ki is használtak.

Bár külföldön számos hasonló példa van, idehaza szokatlan döntésnek tűnhet a napijegy megszüntetése. Mint megtudtuk, komoly és hosszadalmas megfontolás áll a változtatások mögött, a döntés középpontjában pedig az állt, hogy a magas színvonalú szolgáltatás nyújtását ebben a rendszerben látták megvalósíthatónak.

 

Emellett azt is fontosnak tartjuk, hogy egy olyan klubot alakítsunk ki, ahol hasonlóan komoly elhatározással rendelkező emberek találkozhatnak egymással, hiszen egy közösség motiváló ereje nagymértékben hozzájárul a kitűzött célok eléréséhez – tette hozzá a tulajdonos.

A hogyan és a miért mellett következzen a mennyi. A július 31-ig tartó akcióban 336 ezer forint helyett 264 ezer forintért lehet megváltani. Az ajánlat egyösszegű fizetés esetén érvényes, ebben az esetben 22 ezer forintra jön ki egyhavi bérlet ára, ami egy rövid összehasonlító keresés alapján ár-érték arányban rendkívül kedvezőnek mondható és ez igaz a teljes árú ajánlatra is, hiszen havi 28 ezer forintért a bérlet korlátlan napi belépést, korlátlan csoportos órán való részvételt, a fitness és a wellness részleg használatát, a szaunafelöntéseken való részvételt, a Milon köredzés használatát és a játszóház térítésmentes igénybevételét is tartalmazza.

Akik sokallják az egyösszegű befizetést azoknak a klub részletfizetési lehetőséget biztosít, melynek részleteiről egy személyes körbevezetésen adnak tájékoztatást, melyre +36-20-3594395-ös telefonszámon vagy a klub weboldalán lehet időpontot foglalni. Emellett lehetőség van 80 ezer forint befizetésével elindítani egy havi befizetésű konstrukciót is. Ebben az esetben havonta további 22 ezer forintért lehet bérletet váltani.

Aki a komolynak mondható elköteleződés előtt betekintene a klub életébe, azok egy alkalommal vásárolhatnak egyhónapos, úgynevezett felfedező bérletet. Ennek ára 35 ezer forint és ugyanazok a jogosultságok illetik meg a vevőt, mint bármely hosszútávú bérlet esetében.

És hogy mit adnak ezért a pénzért? A klubtól kapott tájékoztató és az órarendjük alapján tucatnyi különböző csoportos óra látogatható, Magyarországon egyedi szolgáltatásként elérhető a Milon körprogram – egy súlyok nélküli elektromágneses ellenállás elvén működő rendszer, mellyel alig több mint félóra alatt egy teljes edzést le lehet tudni –, illetve szabadon látogatható a klub wellness részlege is. Ebben egy 20 méteres feszített víztükrű medence mellett található egy 38 fős jakuzzi is. A szaunavilágról elmondható, hogy felveszi a versenyt bármelyik budapesti gyógyfürdőben elérhetővel, hiszen infrakabin, fényterápiás szauna, kétféle hőmérsékletű finn szauna, fűtött kőágyas tepidárium, tengeri klímakabin, jégkút és két darab gyógynövényterápiás aromagőzkabin is található, utóbbiakban ráadásul illóolaj helyett valódi gyógynövényekkel várják a gőzölés szerelmeseit.

A Springday Health Club valóban igényes, tágas terekben, professzionális gépeken, rengeteg csoportos órán biztosítja az edzést, amit a valóban magas színvonalú wellness részlegben lehet kipihenni. A tájékoztatásuk szerint az újra nyitás óta eltelt időszak tapasztalatai biztatóak, a részletfizetési lehetőségnek köszönhetően és más termek áraival összehasonlítva pedig elérhető áron biztosítják a szolgáltatást.

 

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)