Életünk közel egyharmadát átalusszuk. A tudomány előtti időkben magától értetődőnek tűnt, hogy az alvás fő szerepe a pihenés: a szervezet „kopásának” elkerülése, az újjáépülés. Az alváskutatás fellendülésével új lendületet kapott azoknak a problémáknak, zavaró körülményeknek a kutatása is, amelyek az alvást hátráltatják.
A mély alvást követi a körülbelül negyedórányi úgynevezett REM-alvás (álmodással és viszonylag gyorsabb szemgolyó-mozgásokkal járó, ébredésközeli, rövidebb alvásszakasz). Ilyenkor agyunk meglepő mértékben aktív –, ennek ellenére ez messzemenően pihentető, regeneráló fázisa az alvásnak. Elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy a reggeli ébredés után összeszedetten, koncentráltan vághassunk bele a következő napba.
A szakember hangsúlyozta azt is, hogy e három fázis mintegy kilencven percig tart. Egy kellő hosszúságú alvás során a másfél órás alvási ciklusok akár ötször-hatszor is megismétlődnek. Azonban hiába alszik valaki akár kilenc-tíz órát is: ha ezt az alvást bármilyen okból, akár csak néhány másodperces úgynevezett „mikroébredések” sora darabolja föl, akkor az alvás létfontosságú funkciói közül jó néhány súlyos zavart szenved.
„A sorozatos ébredés-visszaalvás során a felületes és mély alvás aránya jelentősen eltolódik az előbbi irányába, ugyanakkor a REM-alvás ideje csökken, ez pedig az alvás számos létfontosságú funkcióját megzavarja, negatívan érinti” – emlékeztetett Buda Botond.
Önmagában már az sem a legszerencsésebb, hogy a munkánk vagy tennivalóink miatt a legtöbben nem akkor ébredünk, amikor élettanilag a legcélszerűbb lenne, hanem amikor muszáj. Amikor az ébresztő felriaszt minket –, többnyire könyörtelenül félbeszakítva egy éppen zajló kilencvenperces alvási ciklusunkat.
Ilyenkor sokan tapogatunk mérgesen ébresztőóránk után, mielőbb elhallgattatva azt, lehetőleg behunyt szemmel aktiválva a szundifunkciót. Sokan vannak, akik ezt akár egymás után háromszor-négyszer is megteszik, remélve, hogy ez a néhányszor pár perc pluszalvás majd segíti őket a zökkenőmentesebb ébredésben.
„Ha szól az ébresztőnk, a legjobb, amit tehetünk, hogy felkelünk, bármennyire is jólesne tovább aludni” – hangsúlyozta az ideggyógyász.
Az alváskutatók által alvási inerciának nevezett jelenséget a gyakorlatban mindannyian jól ismerjük: ébredés után rövidebb ideig normális körülmények között is bizonytalannak, tántorgónak, határozatlannak érezzük magunkat, mint aki a kelleténél többet ivott. Ez az alvási inercia néha egészen egyszerű feladatok végrehajtásában is zavart okoz, mint például, hogy rossz végén vesszük szánkba a fogkefét. Normális körülmények között ez az alvási inercia rövid időn belül lecseng, azonban ha az alvási ciklus rossz fázisában ébredünk – különösen igaz ez a 3. fázisú mély alvásra és a REM-re – ez a zavartság, bizonytalanság, szétszórtság, határozatlanság, koncentrációs nehézség hosszú órákra kitolódhat.
Kiemelte azt is, hogy ha félálomban, morcosan kinyúlva többször egymás után is aktiváljuk a szundifunkciót, az esetek többségében REM-fázisú alvásba zuhanunk vissza. Így aztán a csipogó ébresztő jórészt éppen a REM-fázist újra meg újra derékba törve ébreszt, ahelyett, hogy – ahogyan ez a normális, zavartalan alvás során többnyire történik – egy REM-fázis végén ébrednénk. Ennek következtében nem csupán tompán, ködösen, szétszórtan, nyúzottan ébredünk, hanem bizony ez az alvási inercia hosszú órákra rányomja a bélyegét az előttünk álló munkanapra is.
A nem kellő mennyiségű vagy minőségű, feltöredezett alvás magasvérnyomás-betegséghez vezethet, mégpedig ennek a betegségnek egy olyan kellemetlenebb, „gonoszabb” típusához, amikor már az éjszakai órákra sem csökken érdemben a vérnyomás a napközbenihez képest. Ugyanígy nőhet például a cukorbetegség kialakulásának kockázata is.
„Részben a fentiekből adódóan, de tőlük függetlenül is jelentősen megnövekszik a szív- és érrendszeri betegségek és agyi érkatasztrófák (szívinfarktus, stroke stb.) előfordulási valószínűsége. Összességében évekkel rövidülhetnek meg a várható élettartam-kilátások” – hívta fel a figyelmet Buda Botond.
Hozzátette azt is, hogy alvás közben számos olyan immunológiai folyamat is zajlik, amelyek fontos szerepet játszanak a szervezet fertőzések elleni védekezőképességének fenntartásában és erősítésében, gyulladások elleni küzdelmében. Már egyhetes „rossz alvás” gének százainak működését zavarja meg, rontva ezzel a fertőzések elleni védekezés hatékonyságát, kedvezőtlenül befolyásolva egyes gyulladásos folyamatokat, növelve a szöveti és persze a pszichés stressz szintjét is.
„A zavart alvás következtében egyértelműen nő az amúgy is igen gyakori szorongásos és hangulatzavarok előfordulása is –, ez ugyancsak súlyosan ronthatja az életminőséget” – emlékeztetett Buda Botond.
Bizonyos tekintetben akár a dohányzásra vagy szerencsejáték-szenvedélyre hajazó függőséggé is válhat a szund funkció megrögzött használata. A leszokást elsősorban úgynevezett alváshigiénés intézkedések, változtatások sorozatával tudjuk elősegíteni. Fontos például, hogy igyekezzünk mindig időben lefeküdni. Hasznos, ha a lefekvést, aludni indulást meghatározott „rituálékhoz” kötjük: mindig hasonló módon végezzük az esti tisztálkodást, fogmosást, a szoba besötétítését stb. Fontos a telefonunk, okoseszközeink lenémítása is.
Előfordulhat az is, hogy a szundifunkció megrögzött működtetése a megfelelő mennyiségű és minőségű pihentető alvás hiányának a tünete. Ha időben lefekszünk, és úgy ítéljük meg, hogy óraszámban mérve eleget alszunk, mégis rendszeresen kipihenetlenül ér minket az ébresztő, mindenképpen tanácsos alvásmedicinában járatos orvost felkeresni. Könnyen kiderülhet ugyanis, hogy valamilyen betegség – kóros horkolás (obstruktív alvási apnoé), nyugtalan láb tünetegyüttes, cukorbetegeknél esetleg fájdalmas sokidegbántalom – tördeli fel az alvást olykor mikroébredések százaival.
„Ez esetben pedig a szundifunkció nem segít, csak ront: az igazi megoldást a háttérben lévő probléma sikeres gyógyítása nyújtja”– zárta gondolatait Buda Botond.
