Jump to content

A koronavírus miatt kihalhatott az egyik influenza vírustörzs

2021. 11. 03. 11:21

A koronavírus világjárvány feltartóztatására bevezetett korlátozások elfojtották a 2020-21-es influenzaszezont, olyan kevés eset volt, hogy tudósok feltételezik, kihalhatott az egyik nagy influenzatörzs, mivel nem volt ember, akit megfertőzzön.

A négy influenzatörzs egyikét, a B/Yamagata törzset rendszeresen bevonják az évenkénti influenzaoltásokba. A Covid-19 ellen elrendelt lezárások közepette azonban úgy tűnik, teljesen eltűnt a radarképernyőkről – írták ausztrál kutatók a Nature Reviews című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.

Egyetlen B/Yamagata törzset sem izoláltak vagy szekvenáltak influenzás esetek azonosításakor 2020 márciusa óta, amikor a koronavírus-járvány feltartóztatására elrendelt korlátozások véget vetettek a 2019-2020-as influenzaszezonnak – közölték a kutatók.

 

(Fotó: Kovidők)

Csupán 31 feltételezett B/Yamagata esetet jelentettek a közegészségügyi hatóságoknak a minapi influenzaszezonban, de egyiket sem tudták sikeresen azonosítani, vagy genetikailag szekvenálni, hogy megállapítsák: valóban a B/Yamagata törzs a felelős a megbetegedésekért.

A B/Yamagata törzs mindig is kevésbé fertőző volt a másik három törzshöz képest és nem fejlődött olyan energikusan, mint a többiek: az oltást előállítóknak 2015 óta nem kellett frissíteniük az éves influenzaoltásokban a B/Yamagata összetevőt – jegyezték meg a kutatók.

Ezek a tényezők együtt a Covid-19-járvány körülményeivel előidézhették a B/Yamagata törzs globális terjedésének az elfojtását és ezen törzs potenciális kihalását – írta a Melbourne-i Egyetem kutatója, Marios Koutsakos vezette tudóscsoport.

Ha valóban kihalt a teljes influenzatörzs, az új lehetőségeket nyit az éves influenza-járványok kezelésében – vélik amerikai járványügyi szakemberek, akik azonban óvatosságra intettek, mondván egy szezonnál hosszabb idő szükséges ahhoz, hogy megállapítsák a B/Yamagata törzs kihalását.

Richard Kennedy, a rochesteri Mayo Klinika vezető oltóanyagkutatója emlékeztetett arra, hogy a B/Yamagata törzs csak bizonyos években jelenik meg, majd máskor eltűnik - olvasható a medicalxpres.com hírportálon.

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)