Így mondj nemet karácsonykor az ötödik beiglire lelkiismeretfurdalás nélkül
Szinte nincs olyan ember, aki ne hízna meg ebben az időszakban. Nagyon nehéz nemet mondani a rokonságnak, anyu narancsos kacsájára, vagy a nagyi zserbójára.
A fogyókúrázóknak már az is eredmény, ha megáll a fogyásuk, és csak szinten tartják a súlyukat ebben az időszakban. Van, aki képes akár 3-4 kg-ot is meghízni az ünnepek alatt. És ilyenkor komoly önmarcangolásba kezdenek, hogy miért kellett megenni azt a hatodik sütit a nagyinál, vagy anyu rántott harcsája is felesleges volt már.
Önmarcangolás helyett érdemes átgondolni vajon hogyan lehetne elkerüli a karácsonyi túlevést?
Bús Tímea, az IdealBody életvezetési tanácsadója szerint fontos a tudatosság, hogy ne csuklóból mondjuk igent, hanem gondoljuk át, hogy valóban éhesek vagyunk-e?
Ha nem vagyunk éhesek, akkor egy felnőtt embernek igenis szabad nemet mondania, hiszen egészéges gondolkodás, ha nemet mondunk a túlevésre. Tudatosítanunk kell, hogy a családunk, anyukánk, nagyink szeretetnyelve az etetésen keresztül valósul meg, ez viszont nem biztos, hogy helyes és vannak még más szeretetkifejező eszközök is.
A nemet mondásnak, pedig meg van a helyes struktúrája, asszertív kommunikációt használva nem bántunk meg senkit, ha képviseljük önmagunkat.
Így szabj határt és mondj nemet asszertívan a szeretteidnek:
„Nekem is fontos, hogy figyeljünk egymásra és az is fontos, hogy most együtt vagyunk. Nagyon szeretnék enni a sütidből/ halból/ vagy inni még egy pohár bort/ főleg így, hogy látom mennyire finom lehet, ugyanakkor mindjárt szétdurranok és egyszerűen ez már nem esne jól. Szeretném az ünnepet hasfájás nélkül élvezni. Emiatt most nem fogok enni/ inni a sütiből, halból/borból. Hogy vagy most ezzel? Mi az, amit most örömet okozna Neked? Sétáljunk egyet? Játsszunk egy társast, vagy csak beszélgessünk a fa mellett?”
Ez a kommunikációs stílus egy tanult forma, nagyon kevés ember tudja így képviselni önmagát. A legtöbb ember vagy agresszívan reagál, vagy alárendelődik és megeszi, amit elé tesznek, utána meg haragszik ezért önmagára, különösen akkor, ha egyébként is van rajta plusz felesleg. Ezért érdemes ezen változtatni és megtanulni gyengéden kifejezni a saját igényeinket és szükségleteinket.
Ha nem szeretnél kajakómába zuhanni Szentestén, akkor érdemes nemet mondani és mértéket tartani. De mit jelent ez a mérték?
Egy nagyon jó viszonyítási módszer, ha a kézfejünket használjuk, mivel egy normális adag a Te „méretedtől” is függ! Ez egy szuper és egyszerű „mérési” forma, ha nem szeretnéd folyamatosan a kalóriákat számolni és túlenni magad:
- egy ökölnyi = egy porciónyi szénhidrát – egy adag kenyér, rizs
- egy tenyérnyi = egy porciónyi hús
- egy maréknyi = egy porciónyi zöldség vagy gyümölcs
- édes kencék kb. 2 teáskanálnyi
- olaj, vaj = a mutatóujjunk felső ujjpercének megfelelő mennyiség
Ez a módszer remekül használható akkor is, ha szeretnénk megtartani a súlyúnkat, csökkenteni a zsír mennyiségét a szervezetedben, de abban is segít, ha nem szeretnénk túlenni magunkat, hogy a szervezet egész nap az emésztéssel legyen elfoglalva.