Jump to content

Még nem késő védekezni a kullancsok által terjesztett betegségek ellen

2018. 06. 05. 09:00

A kullancsok elterjedése miatt a szakértők arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy aki csak teheti, oltassa be magát, hiszen így megelőzhető a vérszívók által terjesztett betegségek egy része.

A kullancsszezon közepén járunk, és míg korábban csak az erdőkben találkozhattunk ezzel a vérszívóval, ma már könnyedén belénk mászhat egy példány akár a belvárosban sétálva is – hangzott el. 

Ribiczey Pál, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház infektológus főorvosa arról beszélt, hogy a kullancs által terjesztett fertőzés egy elhúzódó, magas lázzal, járó állapot, amely egy-két héttel a csípés után jelentkezik.

A második fázisban jelennek meg az agyhártyagyulladásos tünetek. Elhangzott, hogy a gyulladás akár részleges bénulást is okozhat az eleve rossz állapotban lévő, izomfájdalommal, erős fejfájással küzdő betegeknél. De ez a fajta szövődmény csak két-három százalékosra tehető. A halálos szövődmények aránya pedig még kisebb: fél vagy egy százalék – tette hozzá a főorvos.

A védőoltásoknak köszönhetően a fertőzöttek száma jócskán visszaesett a korábbi évtizedek eseteihez. Idén májusban három olyan agyhártyagyulladásos beteget kezeltek a zalaegerszegi kórházban, akiket kullancs csípett meg. Jelenleg pedig három beteg fekszik az osztályon, akiknél még nem egyértelmű, hogy a lázas állapotot a vérszívó által terjesztett kórokozó okozta.

Az orvosok felkészültek arra, hogy az idén több fertőzéssel esettel találkoznak majd, mivel nagyobb a mostani évben az úgynevezett kullancsátélés. Már jelenleg is több beteg jelentkezik az ambulanciákon országos szinten, és vélhetően növekedni fog a fertőzöttek száma a következő hónapokban.

A kora nyári időszak számít a fertőzés terén csúcsidőszaknak, de októberig előfordulhatnak még megbetegedések. Azonban a gyorsított védőoltás még ilyenkor is adható. Az első oltóanyag beadását követően két vagy három hét múltán újabb védőanyagot kell beadni a páciensnek. Ennek négy-öt héten belül alakul ki az ellenállása – magyarázta a szakorvos.

Így aki most adatja be magának a védőoltást, leghamarabb augusztusra lesz védett a fertőzésekkel szemben. Ribiczey Pál főorvos ezért azt javasolja, hogy érdemes előrelátónak lenni, és már november környékén kérni a vakcinát.

Azonban a védőoltás nem véd a Lyme-kór ellen, amelyet ugyancsak a kullancs terjeszt. A főorvos ezzel a betegséggel kapcsolatban elmondta, hogy ez bakteriális fertőzés, amelynek szintén lehetnek súlyos szövődményei, de már szerencsére az első tünetek, mint a jellegzetes, terjedő bőrpír a csípés környékén vagy esetleg a test más részein felhívják mind az orvosok, mind a betegek figyelmét, hogy valami probléma állhat a háttérben. A korai stádiumban a betegség antibiotikummal még jól gyógyítható.

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)