Jump to content

Tüdőrákot okozott az e-cigaretta egy állatkísérletben

2019. 10. 16. 10:13

A kísérletben negyven egeret tettek ki nikotintartalmú e-cigaretta nagy mennyiségű gőzének több mint egy éven át. Olyan helyiségben végezték a kutatást, ahol a rágcsálókat teljesen körülvette a gőz, egész testükön jelentkezhettek a hatásai – írták az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) a New York-i Orvostudományi Egyetem tudósai.

A negyven egérből kilencnél – 22,5 százalékuknál – alakult ki tüdőrák, huszonháromnál a húgyhólyagon találtak hiperpláziát, vagyis olyan genetikai változást, amely a ráknál megfigyelhető rendellenes szövetburjánzáshoz vezethet.
Abból a tizenhét egérből, amelyet nikotinmentes e-cigaretta gőzének tettek ki, csak egynél találtak hiperláziát, rákot egyiknél sem.
 
A kísérleti állatok egész testén vizsgálták a gőz hatását
 
Moon-shong Tang, az egyetem PhD-hallgatója, a kutatás vezetője az Eurekalert tudományos hírportálnak a kísérlet korlátairól is beszélt: viszonylag kisszámú állattal végezték, amelyek hajlamosak voltak arra, hogy a kísérlet egyéves időtartama alatt életkorral összefüggő rák alakuljon ki náluk.
Ezen kívül a rágcsálók nem szívták magukba a gőzt, mint az ember, hanem körülvette őket, vagyis az egész testük ki volt téve az e-cigaretta párájának.
 
A nikotinból kialakult nitrozaminok rákkeltők
 
Abban szinte minden kutató egyetért, hogy a dohány feldolgozásakor használt egyes vegyi anyagok – nitrát és nitrit – egy nitrozálás nevű reakciót okoznak, ez pedig a nikotint nitrozaminokká alakíthatja, amely egerekben és emberekben is rákkeltőnek számít.
A kezelt dohányból származó füst a tudósok hagyományos elgondolása szerint nitrozaminlerakatokat képez a dohányzó szerveiben és a vérében, amit vérvizsgálattal ki lehet szűrni.
 
 
Rossz következtetések miatt növekedhetett az e-cigarettázók száma
 
Egy 2017-es tanulmány hasonló vérvizsgálattal kimutatta, hogy az e-cigarettázóknál 95 százalékkal kevesebb a nikotinból származó nitrozaminok egyikének koncentrációja, ezért egyes szakértők arra következtettek, hogy milliók életét menthetné meg, ha e-cigarettára váltanának a hagyományosról.
 
A tanulmány szerzői részben ennek az üzenetnek a számlájára írják, hogy mintegy 3,6 millió amerikai középiskolás kezdett e-cigarettázni.
Ezzel szemben az új kutatás azt találta, hogy az emlősök sejtjei maguk is tartalmaznak nitrozóniumionokat, amelyek közvetlenül lépnek reakcióba a nikotinnal és hoznak létre rákkeltő anyagokat.
Azt is megállapították, hogy a nikotin a sejtekbe jutva és nitrozaminná alakulva nem távozik onnan, tehát vérvizsgálatokkal nem mutatható ki – tette hozzá Tang.
 
Tovább kutatják az e-cigaretta gőze okozta genetikai változásokat
 
Tang kutatócsoportjának egy 2018. februári tanulmánya, mely szintén a PNAS-ben jelent meg, kimutatta, hogy az e-cigaretta gőze emberi tüdő- és hólyagsejtek laboratóriumi tenyészetében a DNS-mutációk számát növelő reakciókat idézett elő.
 
„Következő lépésként meg akarjuk növelni a kísérletben használt egerek számát, rövidíteni és hosszabbítani fogjuk az időtartamot és tovább kutatjuk az e-cigaretta gőze okozta genetikai változásokat” – mondta Herbert Lepor, a tanulmány szerzője, az egyetem urológiai tanszékének vezetője.
 
Az emberi megbetegedések száma növekszik
 
Az e-cigaretta hatásait vizsgáló kutatások az utóbbi időben nyilvánosságra került megbetegedések és halálesetek fényében kerültek előtérbe.
 
Joó Tamás egészségügyi közgazdász az M1-nek elmondta, az Egyesült Államok negyvennyolc államából jelezték a megbetegedéseket, amelyek közül tizennyolc halálos volt. Hozzátette: mostanra beigazolódott, nem igaz, hogy az e-cigaretta kevésbé ártalmas az egészségre, mint a hagyományos, és az is tény, hogy nem hatékony eszköze a dohányzásról való leszokásnak.
(Forrás: biokalauz.co.hu/hirado.hu, kép:pixabay.com)