Jump to content

A Scania vezető szerepre tör az alternatív üzemanyagok terén

2014. 05. 26. 20:22

A fuvarozók körében egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a biodízel iránt, főleg azokban az országokban, amelyek adókedvezményeket vagy egyéb ösztönzőket vezettek be, mint például Ausztria, Svédország és Svájc. A biodízel előállítható a legtöbb növényi olajból, Európában leginkább repce- és napraforgóolajat használnak erre a célra, illetve állati zsiradékból, például halolajból. A háztartási használt olaj szintén szolgálhat alapanyagul. Jelenleg a Scania rendelkezik a legszélesebb biodízel és gázüzemű Euro 6 motorválasztékkal, amely egyértelműen vezető helyet biztosít számára a versenytársai között az alternatív üzemanyagok terén.

A Scania számításai szerint abban az esetben, ha 100 százalékosan biodízellel üzemel a jármű, a motor teljesítménye legfeljebb 8%-kal csökken. Ugyanakkor minimális üzemanyag- és AdBlue-fogyasztás-növekedésre lehet számítani. Mindamellett, hogy a bioüzemanyagok használatával akár 66 százalékos CO2-kibocsátás-csökkenést is el lehet érni, használatuk ugyanolyan egyszerű, mint a normál üzemanyagé.

A gáz iránti érdeklődés még a biodízelnél is nagyobb. A piacot elsősorban a földgáz rendelkezésre állása és alacsony ára vezérli, ugyanakkor növekvő igény mutatkozik meg a biogáz iránt is. A fosszilis eredetű földgáz használata esetében a CO2-kibocsátás 15–20 százalékkal kevesebb a gázolajhoz képest, ugyanakkor a megújuló biogáz használatával akár 95 százalék csökkenés is realizálható.

Daniel Milione a Scania alternatív üzemanyagokért felelős termékmenedzsere elmondta, számos ország törekszik arra, hogy csökkentse az olajtól való függését, ezért a bioüzemanyagok és a gáz egyre vonzóbb alternatívát jelentenek. Tisztában vannak vele, hogy a globális felmelegedés gyorsabb, mint ahogy azt korábban jósolták. Ugyanakkor a közlekedési szektor nem volt képes mérsékelni a fosszilis üzemanyagok iránti igényét.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu/holvezessek.hu