Jump to content

A harmadik-szem csakra

2014. 08. 24. 19:00

Mai napunk témája a legismertebb csakra, melyről talán már mindenki hallott. Ez a harmadik szem csakra, más néven az Ajna, melynek jelmondata: Én vagyok a felelős az életemért!

Az Ajna a homlokon a két szemöldök között helyezkedik el, mely felelős az intuícióért, a stressz kezelésért és a lelki egyensúlyunkért. A hinduk elmélete szerint ez a lélek székhelye. A harmadik szem irányítja a nevetést, hiszen ezen csakra feladata az is, hogy megtanuljunk nevetni önmagunkon. A fejfájás, a migrén gyakran visszavezethető a hatodik érzék csakrához, arra utalva ezekkel a fájdalmakkal, hogy nem akarunk az intuíciónkra hallgatni.A homlokcsakrát erősíthetjük önkontrollal, és a pánikhelyzetek megfelelő kezelésével. Ezt az önerősítést gyertya meditációval érhetjük el, mely agyunk minden részét megmozgatja. Főként csukott szemmel hatásos, hiszen ilyenkor a képzelőerőnket is megmozgatjuk vele. Használhatunk ilyenkor jázmin illatú illóolajat, ami felerősíti a harmadik szem érzékeit.A homlok csakra üzenete: Járjuk életutunkon nevetve, és kövessük mindig az intuíciónkat!