Jump to content

Tantra vagy mantra? Nem mindegy!

2014. 09. 10. 16:00

antra vagy mantra? Ha nem tudja mi a különbség a kettő között, ne ijedjen meg, nincs vele egyedül. Ugyan nálunk még nem akkora hagyománynak örvend, de érdemes belekóstolni.

A tantra és a mantra között az igazi eltérés abban rejlik, hogy a mantra vallással kapcsolatos meditációs állapotot jelent, míg a tantra nem köthető közvetlenül Istenhithez.

A tantra inkább egy kis önismereti és öngyógyítási ismerettel ruház fel, amellett, hogy az ember képes tökéletesen kontrolálni a testét, és megtapasztalni az igazi elmélyült meditáció élményét. A tantra tanítása elismeri, és elfogadja a halált, mint az élet szerves körforgásának a részét. Megtanít arra, hogy képesek legyünk ezzel szembenézni, illetve arra is, hogy bátran, tudatosan fogjunk hozzá mindenhez. A tanítás egyfajta bölcselettel ruházza fel az ember, kisség olyan, mintha egy székből ülve figyelné az eseményeket, és a lehető legobjektívabban, és megfelelően dönt. Az emberek szinte "menekülnek" az életük elől, mert az kihívásokkal teli, döntések sorozatából áll. Ugyan az egyensúlyra törekszik mindenki, de a megfelelő tapasztalás hiányában ez nem sikerülhet. Pont ezért hasznos a tantra, hogy egy olyan extatikus, ám mégis tiszta tudatállapotba kerüljünk, ahol egyszer csak „megvilágosodunk”.

A mantra ezzel szemben inkább spirituális, vallásos elmélyülésre szolgál. A mantra ismételgetése valamilyen spirituális változást mozdít elő Felszabadítja az elmét, és a gondolatokat kisöpri, ezáltal megtisztulást nyújtva. A kettő nem összetévesztendő.