Jump to content

A Bermuda-háromszög titka

2014. 09. 21. 16:00

A Bermudaháromszögnek már az elnevezése is misztikus, sejtető, és érdekes. Nemhiába, hiszen nem sokan tértek vissza onnan. Mi ennek a magyarázata?

A Bermuda-háromszög, más néven az Ördög-háromszöge az Atlanti-óceán azon területének elnevezése, ami repülőgépek, hajók tucatjainak nyomtalan eltűnéséről vált hírhedté. Az utolsó dokumentált eltűnés 1973 környékére tehető. Azt megelőzően, mintegy 59 feljegyzés érkezett kámforrá vált repülési, és vízi eszközökről.

Az Ördög- háromszögének titka egészen a második világháborúig rejtve maradt, ám akkor a sajtó felfigyelt a gyakran nyomtalanul eltűnő harci repülőgépek, és hajók sokaságára. A történetek addig fokozódtak, míg kutatás vette kezdetét, ami Kolumbusz útjáig vezette vissza a Bermuda-háromszög történetét, ezzel megteremtve a XX. század legnagyobb legendáját. Az eltűnések előtti időszakban közös az, hogy a hajók, repülők legénysége arról értesítette a központot, hogy a műszereik nem működnek, irányíthatatlanná váltak a gépek. A legfurcsább azonban az, hogy az eltűnt járművek után semmi sem maradt, még egy árulkodó olajfolt, roncsmaradvány sem. Egyszerűen nem volt jele annak, hogy valaha bármi is járt volna arra. Előfordult viszont az is, hogy a hajók előkerültek, előkerültek, de a legénységnek nyoma veszett, vagy rosszabb esetben holtan találták őket a fedélzeten úgy, hogy semmilyen sérülés nem volt kimutatható.

A logikus magyarázatok az időjárást, emberi mulasztást, vagy járműhibát hozzák fel magyarázatként, de minden esetben tiszta időről szóltak a jelentések.A konspirációs teóriák gyakorta az űrlényeket emlegetik, vagy egy hatalmas örvényre, paranormális és természetfeletti jelenségekre vezetik vissza az eltűnéseket. Azóta sem született egyöntetű magyarázat arra, mi is történik ott. Azonban mára már senki nem mer arra hajózni…

(A kép forrása: http://beforeitsnews.com/)