Jump to content

Karácsonyi ajándékválasztás csillagjegyek szerint II.rész

2016. 12. 24. 10:05

A megfelelő meglepetések kiválasztása egy idő után már gondot okoz, még annak is, aki ezer éve ismeri ajándékozottját. Az asztrológia ilyenkor jól jöhet, ugyanis azt mondják, a csillagjegyek sokat elárulnak arról, hogy az illető mindennek is örülne igazán.

A Mérleg jegy szülötte. Az asztrológia a mérlegeket gyakorlatias, kiegyensúlyozottnak tartja, akik látszólag tökéletes életet teremtettek meg maguknak, habár azzal ők mégis elégedetlenek. Jellemző, hogy szeretnek a saját gondolataik világába menekülni, és merengeni. Kapcsolataiban néha megjátssza magát, ezért tud jól érvényesülni.

Számára mindegy mit veszünk, a hangsúly itt nem a vásárolt terméken van, hanem azon, hogy vásároltunk neki, azaz gondoltunk rá, és nem feledkeztünk meg a létezéséről.

A Skorpió jegy szülötte. Sokan úgy tartják, hogy a skorpiók merevek, és képtelen átadni magukat a boldogságnak, és az önfeledt szórakozásnak. Ez talán annak köszönhető, hogy nem tud lemondani a hatalomról és a irányításról. Ebből fakadóan remek ajándék lehet a kedvenc hobbijukkal kapcsolatos dolog, hiszen mint mindent azt is halálosan komolyan veszik.

A Nyilas jegy szülötte. Általában jókedvű, humoros embereknek tartják a jegy szülötteit. Tele vannak életszeretettel és kalandvággyal. Emiatt egyszerű a vásárlás számukra, nyugodtan meg lehet ajándékozni őket egy extrém sporttúrával, vagy valami, egyedi érdekes használati tárggyal.

A Bak jegy szülötte. Maximalista és kiváló szervező. Ugyanakkor nem dicsekszik eredményeivel, de jól esik neki titkon, ha ezeket más észreveszi és csodálja érte. Jellemző rájuk a kreativitás, és a művészet iránti rajongás. Nyugodtan ajándékozhatunk számára kiállítás belépőt, színházjegyet, mindent, ami a kultúrával kapcsolatos.

A Vízöntő jegy szülötte. A jegy szülötteit kellemes embernek tartják, akik egyfajta hatodik érzékkel rendelkeznek. Nem engedik, hogy érzelmeik befolyásolják döntéseiket, határozott, intenzív természetűek. Az ilyen gyakorlatiasabb, ember az eredeti és érdekfeszítő ajándékoknak örül.

A Hal jegy szülötte. A halakra jellemző a végtelen, türelem, és kedvesség. A legparányibb dolognak is nagyon tud örülni, és a kis figyelmességet is százszorosan meghálálja. Kedveli a művészetet, a zenét. Bármit is vásárolunk számára, nem fogunk mellényúlni.

A lista első felét ide kattintva érheted el! 

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát is!

(Forrás: biokalauz.hu | Kép: pixabay.com)