Jump to content

Szempillázás géppel? Már a szépségiparba is betörnek a robotok

2021. 03. 19. 23:09

A Luum vezérigazgatója szerint a tartós szempilla-hosszabbítás robotikai szempontból ideális műveletnek számít.

A szempillázás hagyományos technikája ugyanis egyrészt időigényes – akár 2-3 órát is igénybe vehet –, másrészt nagyfokú kézügyességet és koncentrációt igényel. A gépük viszont állítólag 20 perc alatt képes elvégezni ezt a fárasztó munkát. Bár az alábbi videóban a tesztelés ennél jóval lassabbnak látszik.

Philippe Sanchez elmondta, a Luum gyakorlatilag a semmiből alkotta meg a prototípust, és szabadalmaztatta a mesterséges intelligencia (MI), a robotika és a számítógépes látás kombinációját ötvöző technológiát. Jelenleg az embereken történő tesztelések vannak folyamatban, az első önálló szalonokat pedig még az idei évben meg szeretnék nyitni San Franciscóban.

A robot ügyessége mikroszkopikus szintű, és cégvezető szerint a folyamat biztonságosabb és pontosabb, mint az emberi kézügyesség. Ráadásul a koronavírus-világjárvány miatt most egészségügyi szempontból is jobb, ha egy gép dolgozik közel a vendég arcához – még akkor is, ha a kozmetikusok, „pillások” is viselnek maszkot. Ugyanakkor az automatizált folyamat is emberi jelentlétet igényel.

Ez a típusú szépítkezés – 1D-től a 3 dimenziós műveleten át a 4D-ig – kifejezetten népszerűnek számít világszerte, így például az Egyesült Államokban, Japánban, Dél-Koreában és Kínában is. Becslések szerint az Egyesült Államokban 34 ezer szalonban érhető el ez a szolgáltatás.

A robot ára nagyjából 125.000 dollár, ami komoly befektetést jelent. Ugyanakkor amíg egy szépészeti szakember 250-350 dollárt kap egy-egy ilyen eljárásért, addig a gyártó szerint gépesítve kevesebb mint 200 dollárból hozható ki a művelet. Hosszabb távon az új technológia támogatja a produktívabb munkát – tette hozzá a gépi jövőt vízionáló cégvezér.

A társasághoz nagyjából egy éve csatlakozott szakember korábban az Ekso Bionics exoskeleton cégnél dolgozott a Luum alapítójával, Nathan Harding robotikai szakértővel együtt. Az oaklandi (kaliforniai) székhelyű startup nagyjából 10 millió dolláros támogatott a Foundation Capitaltól és más vállalatoktól, és jelenleg 15 alkalmazottja van. A szempillázó roboton körülbelül három éve dolgoznak - írja az iotzona.hu.

(Forrás: biokalauz.co.hu;iotzona.hu | Kép: pixabay.com)