A személyközti távolság leginkább kulturális eredetű. A spanyol, illetve olasz származású embereknél megfigyelhető, hogy alig tartanak távot, míg egy magyar vagy francia ember szereti megtartani a több lépés távolságot.

Általánosságban, a nyugati kultúrában az intim zóna 15-45 cm, a személyes zóna 46-122 cm, a társadalmi zóna 122 cm -3,6 m közé tehető. Az intim szférára nagyon kényes minden ember. Csak az érzelmileg legközelebb állókat tűri meg. A személyes távolságot céges rendezvényeken, baráti összejövetelek alkalmával igyekszünk tartani. A legnagyobb távot az idegenektől tartunk. Ha megsértik a távolságot, kellemetlenül érezzük magunkat, és automatikus hátralépéssel próbáljuk visszanyerni az elfoglalt teret.

Az a félreértésen alapuló tévhit él az emberekben, hogy a metró utasai nem boldogok, bágyadtan, szomorúan révednek maguk elé. Ez nem feltétlenül igaz. Ennek a viselkedésnek az, az oka, hogy így próbálják betartani az íratlan szabályokat, illetve egy „pókerarc” mögé bújva képtelen elviselni az intim szférájának megsértését.

Vannak azonban olyan esetek, amikor egy alapvetően idegen embert engedünk az intimszféránkba. Ilyenek az orvosok, fodrászok stb., akiknek szabad belépésük van, hiszen tudjuk, hogy nem fenyegetnek. Ebből is látszik, hogy a területi rítus, mely meghatározza az intimszféra betartására irányuló „kötelezettségünket”, tanult rítus.

Megfigyelhető továbbá az is, hogy bizonyos kézfogási technikákkal igyekszenek behatolni az intim térbe, ennek az a célja, hogy a partnert kibillentsék az egyensúlyából, így az esetleges domináns, vagy egyenlő rangú szerepből is. Érdemes megfigyelni a metrón utazva, vagy akár egy beszélgetés során, hogy ki mekkora távot tart.

(A kép forrása: lh4.googleusercontent.com)