A karácsony szelleme valahogy odaveszett az elmúlt években. Helyette csupa rohanó, frusztrált, nyűgös embert látni az időszal alatt.
A kellemes forraltborozást, a meghitt ünnepi készülődést felváltotta a ideges kapkodás, a tanácstalanság, hogy mivel lepjük meg a másikat, és a karácsonyi napok részletes megtervezése. Egyszerűen ez is átalakult egy rutin műveletsorrá, ami miatt a különlegességét elvesztette.

Az emberek kishazánkban ott tartanak, hogy szétstresszelik a karácsonyt. De miért? Hiszen senki nem azért gyűlik össze, hogy a másik lakásában méregesse, rendet tett-e az illető, lemosta-e az ablakot, falakat, kimosta-e a függönyt stb. Miért kell a berögződött feladatok mentén haladni, és begőzölni, ha nem jut idő a szekrény mögött is kiporszívózni?

A legfőbb idegeskedést kiváltó tényezők egyike a fent említett a másik pedig a bevásárlás, a faállítás, a családon belüli rokonlátogatás. De kérdem én, miért nem lehet ezt lazábban kezelni?

Nagytakarítani nem csak karácsonykor kell, és nem csak akkor szoktak az emberek. Főzni is mindig kell, most annyi benne a csavar, hogy egy kicsit többet kell és változatosabbat. A család a jobbesetben pedig együtt van 24-én esete, így az egymáshoz való rohangálás is csökkenthető. A faállítás pedig a legszebb része az egésznek –az evés után -.

Emberek, miért rohannak a nagyvilágba és rontják el a saját karácsonyukat a generált (tradicionálisan elvárt) berögzült szokások miatt? Legyenek lazábbak, és ne szegje kedvüket ha épp kicsit balra dől a fa, vagy az hogy a szőnyeg nem lett kitisztíttatva, hiszen NEM erről szól a karácsony. Hanem a nyugalomról, és arról, hogy legalább egyszer egy évben – bár remélhetőleg máskor is – összegyűlik a család.


(A kép forrása: http://janariess.religionnews.com/)