Jump to content

Búzaszál mentalitás? Akadályozza önmagát a siker elérésében vele!

2015. 02. 13. 19:00

A magyar mentalitásra sok mindent lehet mondani, csak jót nem. Ismeri a búzaszál mentalitás lényegét? Ugyan Ön nem képviselője?

Mindenekelőtt, tisztelet a kivételnek, hiszen nem szabad általánosítani, de a szociológiai és társadalomkutatás eredményeit nem lehet szépíteni: mélabús, panaszkodó, megalázkodó nemzet vagyunk. Ennek egy kézzelfogható jelensége a búzaszál mentalitás, ami miatt a képviselőinek egyetlen tagja sem képes előrelépésre, sikerre.

Csodálkozik, hogy miért nem ér el sikereket vagy a célját? Akkor most jól figyeljen, mert változtathat ezen.

A búzaszál mentalitás egy szép metaforája annak a folyamatnak, amit az emberek az életük számos területén alkalmaznak, azaz amint egy kis ellenállásba ütköznek, meghajlanak, akárcsak a búza, ami a legkisebb szellő hatására is meghanyatlik. Ez a magatartás felelős azért, amiért nem érik el a kitűzött célt, hiszen egyetlen próbálkozás után feladják a dolgot. Amint akadály gördül az útba jellemzően, mindenki megtorpan és visszafordul, vagy panaszkodik naphosszat, mintha az megoldaná a dolgot.

Pedig azt nem szabad elfelejteni, hogy egy idő után a növényke is kiegyenesedik, és ahogy erősödik a egyre jobban ellenáll a viharos lökéseknek. Azaz, nem szabad feladni a dolgot, hanem megoldást kell találni, hiszen ha azt az energiát, amit az ember panaszkodásra, „nem tudom mit csináljak” és „képtelen vagyok úrrá lenni rajta” kezdetű mondatokra fecsérelne, azt fordíthatná probléma megoldásra, terv készítésre. Hiszen minden válság, és akadály egy újabb lehetőség, ami változásra, tanulásra, fejlődésre kényszeríti az embert!

Ne ijedjen meg az akadálytól, tekintsen rá úgy, mint egy feladatra, ami megoldásával új készségekre tehet szert.


További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(A kép forrása: http://kimberlysnyder.net)