Jump to content

Öt indok, amiért néhányan sosem kérnek bocsánatot

2015. 03. 20. 19:00

Elton John nem viccelt, a bocsánat tényleg a legnehezebb szó, méghozzá olyannyira, hogy bizonyos emberek képtelenek kinyögni, még akkor sem, ha tényleg ők voltak a vétkesek. Ennek oka azonban mélyebben keresendő, mint a szimpla büszkeség, vagy makacsság.

A bocsánatkérés elmulasztása mögött gyakorta több áll, mint az általában feltételezettek. A „sajnálom” szó egyesek számára maga a méreg, egész egyszerűen azért, mert általa gyengébbnek, sebezhetőbbek, összetörtnek érezhetik magukat, sőt úgy érezhetik, hogy korábbi tekintélyük sutba dobták vele. Dr. Guy Winch pszichológus, az alábbi öt indokot látja a „nem bocsánatkérő” magatartás oka mögött lapulni.

Az elsők között azt említi, hogy ha valaki hibázik, és azért elnézést kér, az a saját tudatában úgy dekódolódik mintha az elkövetett vétek a saját személyiségének visszatükröződésre, reflektációja volna. A hiba, általában negatív felhangú, ezért igyekszik mindenki elkerülni, és azzal, hogy ha nem kér az elkövetett vétekért elnézést az illető, saját magát igyekszik megvédeni. Érdekes mindenesetre.

Második indokként a szégyen és a bűn érzetéből fakadó állapotot igyekszenek elkerülni, hiszen azzal ha semmisnek vélik az ügyet, lerázzák magukról a mea culpát követő érzéseket.

Ez egy másik magyarázat alapját szolgálja, ami azt feltételezi, hogy a „sajnálom” kimondásával, olyan elnyomott szentimentális dolgokat enged szabadon az illető, amit nem véletlenül nyomott el magában. Ugyanis normál esetben a bocsánatkérés feloldja az intraperszonális konfliktusokat, és feloldozza az egyént. Ám az egész visszájára sülhet el egy olyan személyiségtípusnál, amely nagyon merev, „vaskalapos”, és nem tűri meg más igazát.

A bocsánatkérés mellőzésének okai között szerepel az is, hogy az egyik fél úgy érzi, ha kimondja a varázsszót, máris nagyobb részben vállal felelősséget a szituációban, mint akarná, vagy úgy vélheti, ezzel magára vállalja a másik fél vétkét is.

Dr. Guy szerint az utolsó indok, egészen egyszerű. Vannak olyan emberek, akik irányítani akarják az érzéseiket, ezért a kedvesség, közeledés, intimitás, és az önelemzésre alkalmas szituációkat erőteljesen kerülik. A vétek beismerése számukra lehetetlen, mert az egy olyan védelmi gátat szakítana át, ami helyrehozásához az illetőnek nem lenne lelki ereje. Az elnyomott sérelmek, fájdalmak, mélyen lapuló meg nem bocsátott csalódások mind-mind felszínre kerülnének.


További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(A kép forrása:http://static1.squarespace.com/)