Az hogy miért fontos legalább nagyjából tisztában lenni azzal, mit gondolnak mások, nagyban hozzájárul a szociális interakciók sikerességéhez. Persze ezt nem szabad összetéveszteni a megfelelési kényszerrel.

A metapercepció, azaz egyetlen képesség, amire támaszkodhatunk, ha arra vagyunk kíváncsiak, mit gondolnak rólunk mások. Persze sosem lehetünk valójában tisztában az „ítéletekkel”, hiszen nem látunk a másik fejébe, csupán megérzéseinkre hagyatkozhatunk.

Az énképet egyetlen ember tudja nagyban befolyásolni, ez pedig az édesanya. Az, hogy ő hogyan válaszol az újszülött első gesztusaira, sírására, jelzéseire, hihetetlen módon hat arra, hogyan látnak minket mások. Azokkal a gyermekkel, akinek az anyjuk kevésbé volt vevő a rezgéseikre, társaik (minden korosztályban) jóval távolságtartóbbak, mint azokkal, akiknek édesanyjuk állandóan reagáltak a gyermek jelzéseire. Foglalta össze Martha Farrell Erickson a Minnesota Egyetem Gyermek-, Ifjúsági és Családügyi főmunkatársa. Természetesen ez csak egy a sok közül, ami hatást gyakorolt a személy mások általi megítélésére. Számos szociális, családi, kulturális, és vallási tényező hat ki megítélésre, de mindezek felett mégis az áll, hogy mi hogy látjuk a saját személyiségünket.

Amikor az ember találkozik valakivel, akarva akaratlanul az ő szemén keresztül is megpillantja a világot, ezáltal nem csak egy új aspektusát ismeri meg a létszemléletnek, hanem azonnal képet alkot a másik személyiségéről, arról, hogy milyen is lehet ő.

Ez viszont szinte mindig megegyezik az adott személy ideológiai, és személyes meggyőződéseivel, amelyek által a másik következtetést von le. Persze egy ideig fenn lehet tartani egy álarcot, de a legalapvetőbb személyiségvonásokat – mely az önismeret részét képezi – így is, úgy is megismeri a másik. Így nagyjából azt a képet fogja kapni, amilyennek mi is látjuk önmagunk.