Mostanában egyre több kacifántos és olykor már az abszurdizmus határát súroló interjúról olvasni, amelyek nemcsak minimum négykörösek és körönként 7 tesztesek, de olyan kérdésekkel bombázzák a legegyszerűbb – pl.: asszisztensi - munkára jelentkezőket, hogy az nonszensz.

Személyes kedvenc a „Milyen állattal jellemezné saját magát” kérdés, amire aztán egy fél szavannát is felsorolhatna a delikvens, akkor sem találná el azt az egyetlen jót, amit ilyenkor a munkaadó vár. Ugyanis a helyes válasz a kölyökkutya. Miért? Mert az lojális, aktív, tanulékony, és a tízedik megszidás után is lelkesen rohangászik a gazdi után.

A másik dobogós a „Mit tenne egy repülőgépszerencsétlenség egyetlen túlélőjeként?” vagy a „Mit vinne magával egy lakatlan szigetre kezdetűek”. Utóbbi kettőre egyáltalán nincs standard válasz, itt inkább arra kell törekedni, hogy logikusan érveljünk amellett, amit kijelentünk. Ez esetben a munkaadó a jelentkező gondolkodásmódjára, logikájára, problémamegoldó készségére kíváncsi. S habár valószínűleg nem az fogja megmutatni az ember személyiségét és munka iráni lelkesedését, hogy kedvenc alsógatyáját, vagy zsebkését vinné a tengerközepén lévő szigetre, mégis ezek az előszeretettel alkalmazottak.

Szintén gyakorta előkerülnek a személyiségtesztek, amelyek több oldalon át tartalmaznak kérdéseket, és azok kiértékelésével igyekeznek jobban képet kapni a jelentkezőről. Az, hogy ezek valóban hasznosak e, változó. Egyes munkaadók előszeretettel alkalmazzák, míg mások inkább a hagyományos beszélgetők interjút tartják ésszerűbbnek.