Vagy egy tucat elfogadott média hatás-befogadás modell létezik, mely eltérő magyarázatot nyújt, kiváltképp a televíziós műsorfogyasztás miértjére, és a nézők azon szokására, hogy annak ellenére is bámulják a képernyőt, hogy elutasítják, nem szeretik a műsorokat.

A televíziózás hazánkban az 1980-90-es években teljesedett ki igazán, a kereskedelmi tévé előtérbe kerülésével. Azóta megállíthatatlan műsorfolyammal árasztva el a varázsdobozokat. Napjainkra ezek java nézhetetlen, mégis kevesen merik azt megtenni, hogy ignorálják. Miért? Soha senki nem tudta ezt megválaszolni úgy igazán, csupán a közvélemény kutatások és felmérések alapján nyugvó elméletek vannak erre. Az állandón bekapcsolt tévé leggyakoribb okai: háttérzajnak jó, az ember nem érzi magát egyedül. De tényleg ennyire nem bírja ki az ember, hogy legalább pár órán át ne legyen inputra „csatlakozva”? Persze van, aki kikapcsolódásként, információforrásként tekint a televízióra, ami elfogadható, de nem ok az egész napos bekapcsolt állapotra.

Annyi mindent lehetne csinálni televíziózás nélkül, ami szórakoztatóbb, tartalmasabb, és kevésbé „agyeltunyító” jellegű. Írni, festeni, alkotni, beszélgetni, közösségi életet élni – szigorúan élőben! -, pihenni, relaxálni, sportolni, ami remek stresszlevezető – vagy olvasással, ami legalább az agyat is tornáztatja, de nem fárasztó.

Az hasznosidő rabló hatása mellett ott van az is, hogy az esti tévézés befolyásolja az alvásminőséget, méghozzá negatívan, mivel a vibráló kék fény nem hagyja rendesen beindulni a melatonin termelését. Ami a mély, megfelelő alvásminőséget biztosítaná.

Próbáld ki, csak egyetlen napig tévé nélkül. Furcsa lesz, de még a végén rászoksz. Lesarkítottan ugyan ezt mutatja be a Kábelbarát végkifejlettje is.