Az ember azt gondolja, hogy a közel egy évtizede tartó barátságnak már biztos, hogy soha nem lehet vége. Elkeserítő, hogy mégis. Az okok közt az irigységet és a mentális-lelki fejlődés egy új szakaszát lehet megnevezni.

A legtöbb barátság az irigység oltárán vérzik el. Az ember természetéből fakadóan irigy, és ezt az érzést még a legjóravalóbb ember sem képes kiirtani magából, maximum csak féken tartani egy darabig. Ám vannak pillanatok, amikor a gyeplőt épphogy elengedi és máris teret ad a sárga féltékenységnek.

Ha az irigység mégsem ütné fel fejét, de érezhetően negatív irányba változott a kapcsolat, a szellemi fejlődés ütemében kell keresni az okot. Az idő előrehaladtával, a tapasztalatok, új élethelyzetek során mindenki változik egy kicsit. Nem csak a gondolkodásmódja, értékítélete, de az is, ahogy a világot látja. A szemléletváltás pedig sok barátság végét jelentheti, mert ha az egyik fél nem képes felnőni a másikhoz, nem érti meg kifinomultabb, intellektuálisabb látásmódját, akkor a lassan, de biztosan eltávolodnak egymástól. Hiszen mindkét félnek teherré válik a másik, ha nem osztoznak azonos értékítéletben, szemléletben.

A barátságok tönkremenetele mögött leggyakrabban az áll, hogy az egyik fél túlnő a másikon. A beismerés lassú és fájdalmas, milliónyi „kezdjük újra” próbálkozás előzi meg, de végül nem lehet a másikat változásra, fejlődésre bírni, ha ő nem akarja.