A boldogság és harmónia jelentése összemosódott az évtizedek folyamán, és jól is van ez így. Hiszen egyik nem létezik a másik nélkül. Erre épül a kínai univerzizmus, ami a taoizmus és konfucianizmus tanokat egymásra hatását jelenti.

Az e két tanítást mentén felépülő kínai kultúrában az önmagunkhoz, a természethez és környezetünkhöz való viszonyulásunk milyensége határozza meg azt, hogy mennyire érezzük jól magunkat az életünk során. A taoizmus lényege az ember és a természet közötti harmónia elérése, - mely Tao Te King nevéhez fűződik- a konfucianizmus –, mely alapítója Lao-ce- pedig ennek „kiegészítéseként” arról szól, hogyan élhetünk együtt harmóniában embertársainkkal és a társadalommal.

E két kínai tanítás a keleti kultúrában a boldogsághoz vezető út, melyek együtt megalkotják a tökéletes, idillikus harmóniát. A harmóniát, ami nem megfagyott mozdulatlansággal, merevséggel tartható csak fent, hanem apró változások, alkalmazkodások, külső és belső viták mentén, melyek ráirányítják a figyelmet azokra a belső tartalmakra, melyek létezéséről nem is tudott az illető

.

A tanok elsajátítása nem megy egyik napról a másikra, valaki vagy fogékony rá, vagy sem, mindenesetre van mit átemelni a spirituális keleti kultúrából, ami a vibráló és kiábrándult nyugatiakat egyensúlyba hozhatja.