Jobb-e, ha minden helyzetben nyíltan felvállaljuk a véleményünket, még akkor is, ha az netán vitát szül? Jobb- e minden összetűzés elől elmenekülni, és magunkba fojtani a dühös, csalódott, szikrázó mondandónkat? Nyilván az aranyközépút megtalálása lenne a legcélszerűbb, de sokszor az csak délibábként lebeg az ember előtt, ha épp heves szóváltásba keveredik. De nem kell aggódni, mindkét szélsőséges attitűdnek megvan a maga előnye, és hátránya is.

Menekülj, ha konfliktuskereső áll veled szemben!

A konfliktuskeresők nem állnak jó hírben, pedig működési mechanizmusok mögött nem áll más, minthogy saját véleményüket és elképzelésüket kinyilatkoztassák és elfogadtassák, még akkor is, ha ellenvetés vagy nem tetszés merül fel azzal kapcsolatban.

A konfliktuskeresők egy-egy rosszabb napjukon még a kákán is csomót keresnek, és képesek tényleg mindenből vitát generálni, csakhogy ők jöhessenek belőle ki győztesen. Egyfajta egonövelő magatartás ez, ami bizonytalan önmagát állandó megerősítésekből, visszajelzésekből egyensúlyban tartó személyiségre utal. Nyilván emiatt, sokszor nem épp a legrokonszenvesebb alkat.

A konfliktuskereső személyiség ugyanakkor jól jön, ha az ember vezetői babérokra tör, mert akkor bizony szükség van arra a képességre, hogy akaratát keresztül vigye az akadályokon, és ne hátráljon meg, és adja fel az első nehézség után. Egyébként jó problémamegoldók és kreatív alternatívák megalkotói hírében állnak, valamint az élet nehézségeit is könnyebben, stresszmentesebben kezelik.

Az elfojtó konfliktuskerülő

Sokkal többet foglalkozik a szakma ezzel a fajta megküzdési mechanizmussal, mint a fentivel, aminek okai közt az is ott szerepel, hogy jóval jellemzőbb ez a magatartás az emberekre.

A konfliktuskereső személyiség mondhatni túlszocializált, és noha a környezetével harmóniában él, képtelen nemet mondani. Mindenkinek és mindennek alárendeli magát, és állandó megfelelési kényszer hajtja. Élete során nem béna, nem tehetetlen, képes harcosan kiállni mások érdekeiért, de saját érdekeinek védelmére, igényeinek kifejezésére képtelen, mert azt nem tartja olyan fontosnak, lényegesnek.

Jellemzően gyengébb problémamegoldó képességgel bírnak, és hamar feladják az akadályok előtt. Elfutnak, elmenekülnek a nehézségek elől, és általában azt várják, hogy a gondok maguktól elmúljanak.

Jellemzően mindenki számára szimpatikusa, könnyed természetüknek köszönhetően, ám vezetőként nem állnak helyt, és a stresszesebb életmóddal járó munka nem nekik való.