Jump to content

Tényleg annyira balszerencsés nap péntek 13-a?

2018. 04. 13. 20:00

Évszázadok óta babonás félelem fűződik azokhoz a péntekekhez, amelyek 13-ára esnek. De miért tartják több kultúrkörben is balszerencsés napnak péntek 13-át?

 

Az évszázadok folyamán többféleképpen is igyekeztek megmagyarázni, hogy miért kell óvakodni azoktól a 13-i napoktól, amelyek péntekre esnek. Az egyik lehetséges magyarázatként számontartott legendát Dan Brown amerikai művészettörténész, tanár és regényíró 2003-ban megjelent, rekord olvasottságot elért világhírű regénye „A Da Vinci-kód” elevenítette fel. A történet és a feljegyzések szerint IV. „Szép” Fülöp francia király 1307. október 13-án, pénteken végeztette ki a nagy hatalomra szert tett templomos lovagokat.

Ezt az esetet a történelem egyik első koncepciós perének is tartják, mivel az uralkodó koholt vádak – többek között egyházgyalázás – alapján állította félre a rend tagjait, és szerezte meg tőlük mesés vagyonukat, amelyek zöme a királyi kincstárba vándorolt..

Bibliai okok miatt szerencsétlen a péntek

Míg más források egészen Jézus nagypénteki kereszthalálát megelőző utolsó vacsoráig mentek vissza, amikor az asztalt tizenkét tanítványával – köztük az őt harminc ezüstpénzért eláruló Júdással – összesen tizenhárman vették körbe. Más valláskutatók pedig úgy gondolják, hogy a paradicsomból való kiűzetés is pénteken történt.

Amerikában az építészek is tartanak a 13-as számtól

A 13-as számtól való félelem az elmúlt másfél évszázad során egyeseknél olyannyira betegessé vált, hogy saját orvosi kifejezést kapott: triszkadekafóbiaként emlegetik a szakkönyvek. A babona miatt a tengerentúlon már-már túlzásba is esnek: az Egyesült Államokban ezért nincs a felhőkarcolóknak tizenharmadik emeletük, sőt a kórházakban sem találunk tizenhármas szobát.

Franklin Delano Roosevelt elnökről pedig köztudott volt, hogy sosem csatlakozott olyan asztaltársasághoz, ahol vele együtt tizenhárman lettek volna. Ezeket a helyzeteket rendszerint úgy oldották fel, hogy odarendeltek még egy embert.

A statisztika szerint nem péntek 13-a a legszerencsétlenebb nap

Nemrégiben a CIG Pannónia Emabit Zrt. elemzéséből kiderült, hogy a legtöbb kár – vagy baleset nem a rettegett péntek 13-án következik be. A biztosító hat évre visszamenően tekintette át a káreseteket rögzítő adatbázisát, és ezt követően vonta le azt a következtetést, hogy a legtöbb káreseménnyel bíró nap a szerda 8-a, de a hétvégéket követő első munkanapok is bővelkednek peches fordulatokban.

 

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)