Jump to content

Hogy törölheted ki a rossz emléket?

2018. 05. 12. 20:00

Kinek ne lennének olyan nyomasztó vagy éppen kínos emlékei, amiktől egyszerűen képtelenség megszabadulni.

A Dartmouthi Egyetem és a Princeton Egyetem kutatói most mégis azt állítják: elvben lehetséges olyan módszert kidolgozni, ami segíthet egy kellemetlen emléket kiűzni a fejünkből. Ehhez azonban jól kell ismerni memóriánk működését, ami korántsem olyan következetes, mint például egy számítógép adattárolása.

Agyunk komplex „csomagokban” rögzíti az élményeket; a konkrét eseményt kiegészíti színekkel, illatokkal, hangulatokkal, érzésekkel, fogalmakkal – ezek összessége alkotja az emléket. Az erős érzelmek – akár a szomorúság vagy a szégyen – miatt a tragikus vagy éppen kínos emlékek kifejezetten mélyen rögzülnek.

Az amerikai kutatók ezért azt vizsgálták, hogy az emlék kontextusa, kísérő információi módosításával lehet-e gyengíteni magát az emléket. A kísérlethez 25 egyetemi hallgató agyműködését monitorozták, akiknek a memóriájukat igénybe vevő feladatokat kellett megoldaniuk. A diákokat két csoportra osztották, és egy képernyőn véletlenszerűen kiválasztott szavakat mutattak nekik, természetfotók kíséretében.

Az egyik csoportnak meghagyták, hogy jegyezze meg a látott szavakat, a másiknak pedig el kellett felejtenie azokat.

Ezután újabb szósort kaptak, újabb képekkel. A „felejtős” csoport tagjainál ekkor csökkent aktivitást mértek a vizuális információt feldolgozó agyterületen – ez ráadásul egyenes arányban állt azzal, hogy később mennyire tudták visszaidézni a szavakat.

Felejts!

Összegezve, akinek azt mondták, hogy felejtsen, a szavakat kísérő képeket „engedte el”.

„Bár az eredmények azt sugallják, hogy szándékosan is el tudunk felejteni dolgokat kontextusuk megváltoztatásával, a háttérben működő mechanizmusokat továbbra sem ismerjük” – olvasható a tanulmányban.

A pszichológusok jelenleg két módszert ajánlanak a szándékos felejtésre. Ezek a szuppresszió és a szubsztitúció, azaz a rossz emlékek elnyomása vagy helyettesítése.

A felejtés esetenként igen fontos lehet, nemi erőszak áldozatainak, vagy poszttraumás stressz szindrómában szenvedőknek például szinte elképzelhetetlen a normális életvitel a nyomasztó emlékek gyengítése, átdolgozása nélkül.

(Forrás: biokalauz.co.hu | Kép: pixabay.com)