Jump to content

A patkányok is képesek emlékezni

2018. 05. 18. 11:56

Az Indianai Egyetem szakértői szerint a felfedezés segítheti az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló új gyógyszerek kifejlesztését.

Az Indianai Egyetem kutatója elmondta, hogy nemcsak azért érdeklődtek az állatok memóriája iránt, hogy jobban megértsék, hanem elsősorban azért, hogy olyan memóriamodelleket fejlesszenek ki, amelyek megfelelnek az emberi betegségekben – például az Alzheimer-kórban – károsodott memóriatípusoknak.

A tudós szerint a legtöbb kutatás, amely új, Alzheimer-elleni gyógyszer kifejlesztésén dolgozik, azt vizsgálja, hogyan hatnak az összetevők a térbeli memóriára, a memória azon fajtájára, amely leginkább megfigyelhető az állatoknál. A térbeli memória azonban nem az, amelyet leginkább károsít az Alzheimer-kór – írja a PhysOrg tudományos hírportál.

A kutatókat leginkább az epizodikus emlékezet érdekli, mert ezt csökkenti az Alzheimer-kór és az öregedés is általában. Az epizodikus memória a bizonyos eseményekre való emlékezés képessége. Például amikor valaki elveszíti a kocsikulcsát, megpróbálhatja felidézni minden lépését – epizódját – az autótól a jelenlegi tartózkodási helyéig. Ezeknek az eseményeknek a felidézése az epizodikusmemória-visszajátszás.

Ahhoz, hogy megvizsgálják az állatok ezen képességét, az egyetem munkatársai csaknem egy éven át dolgoztak tizenhárom patkánnyal, amelyeknek tizenkét különböző szagból álló listát tanítottak meg. A kísérletek eredményeképpen megállapították, hogy az állatok támaszkodhattak a betanult sorrend felidézésére. A kiképzésük után a patkányok a kísérletek közel 90 százalékában sikeresen hajtották végre a feladatot.

Az eredmények erős bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a patkányok kifejlesztették az epizodikusmemória-visszajátszás képességét. Az is kiderült, hogy az állatok emlékei hosszú távon tartósak és ellenállóak más emlékekkel szemben.

A kutatást vezető tudós szerint nagy szükség van arra, hogy meghízható módszereket fejlesszenek ki a patkányok epizodikusmemória-visszajátszó képességének tesztelésére, mivel az új genetikai eszközök révén lehetőség van arra, hogy az Alzheimer-kórhoz hasonló neurológiai állapotot idézzenek elő patkányoknál, és így folytassák le a kísérleteket rajtuk.

(Forrás: biokalauz.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)